Wimbledon: Fucsovics nem bírt a 16. kiemelt ellenfelével

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.03. 20:23
null
A 2010-es juniorbajnok az első körben búcsúzott (Fotó: AFP)
Fucsovics Márton számára az első forduló jelentette a végállomást az Angol nemzetközi teniszbajnokságon. A világranglista 109. helyén álló magyar játékost a luxemburgi Gilles Müller (26.) búcsúztatta három szettben.

 

A NAP TOVÁBBI EREDMÉNYEI ITT!

Az első hat labdamenetet megnyerő Fucsovics az első szettben 5:4-ig rendre megszerezte a vezetést, 5:5-nél azonban elveszítette az adogatását, s ez hamar a játszmába került (5:7).

A 25 éves magyar játékos a második felvonásban 2:1-es vezetésénél tévesztett ütemet, ellenfele sorozatban három gémet megnyerve 4:2-re ellépett, és bár Fucsovicsnak volt labdája az egyenlítéshez, ezzel nem tudott élni, így ezt a játszmát is a luxemburgi nyerte meg (4:6).

A 2010-es wimbledoni juniorbajnok a harmadik szett elején 0:40-nel kezdett, Müller pedig a harmadik fogadóesélyét kihasználva hamar magához ragadta a kezdeményezést, és 1 óra 57 perc alatt be is fejezte a meccset (2:6).

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (28 100 000 font, fű)
FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ
Müller (luxemburgi, 16.)–Fucsovics (magyar) 7:5, 6:4, 6:2

Legfrissebb hírek

Kiállnak Bondár Anna mellett a korábbi kiváló magyar sportolók

Tenisz
15 órája

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49
Ezek is érdekelhetik