Tenisz: Parmentier 2 óra 12 perces csatában búcsúztatta Stollárt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.22. 20:29
Stollár Fanny a miami tenisz mestertorna selejtezőjének második, főtáblára jutásról döntő fordulójában a világranglistán 111. Pauline Parmentier ellen 2 óra 12 perces küzdelemben 7:6, 2:6, 4:6-os vereséget szenvedett.

Stollár Fanny önbizalmat növelő gémmel kezdte a mérkőzést, úgy nyerte meg nullára az első játékot, hogy mindegyik pontját második szerva után érte el. Lendülete Parmentier első adogatásánál is kitartott, első bréklabdáját értékesítve 2:0-s vezetést szerzett. Csakhogy a következő játékban a francia is kihasználta első lehetőségét Stollár adogatásának elvételére.

Az adok-kapok a következő gémben folytatódott, újabb Stollár-brék után viszont sikerült hozni az adogatójátékot is, így 4:1-re elhúzott a magyar. Parmentier a második adogatásaiból esélytelen volt, az első nyolc menetet elbukta belőlük, így arra kellett figyelnie, hogy az első szervái betaláljanak. Ezt megoldotta, és 4:2 után Stollár kettős hibája miatt újra kihasználta első bréklabdáját.

4:3-nál Stollárnak négy bréklabdája is volt, egyiket sem nyerte meg, így Parmenier egyenlített, majd magabiztos első szerváinak köszönhetően 5:4-re fordított. Stollár azonban szintén hozta az adogatását, majd újra brékelt, és a fordulatos első szettben már ellenfele adogatott hátrányban. Sikerrel, így rövidítés döntött az első szettről. A tie-breakben folytatódott a hullámvasút, Stollár 2–0-ról 2–4-es hátrányba került, hogy aztán ő fordítson, és 7–5-re megnyerje a rövidítést.

A második szettben nem volt ennyire kiélezett a csata, Parmentier 1:1 után elhúzott, és végül simán, 6:2-re megnyerte a játszmát, ezzel kikényszerítve a folytatást. A döntő játszmában Stollár hosszas csata után elnyerte ellenfele adogatását az első játékban, majd hozta a sajátját, így helyzeti előnyhöz jutott. Nem tartott sokáig, Parmentier visszabrékelt, 4:3 után ismét elvette a magyar játékos adogatását, így több mint két óra játék után egyjátéknyira került a győzelemtől és a meccsért szerválhatott.

A következő dobás Stollár Fannyé volt, a magyar lány 30-ra elvette Parmentier adogatását, így brék már nem volt a két játékos között, viszont még hozni kellett volna a saját szervát. Ez már nem sikerült: Parmentier kihasználta az adódó lehetőséget, így végül 2 óra 12 perc alatt 6:7, 6:2, 6:4-gyel búcsúztatta Stollárt.

WTA-TORNA, MIAMI (6 134 605 dollár, kemény pálya)
Női egyes, selejtező, 2. forduló

Stollár (magyar)–Parmentier (francia) 7:6,2:6, 4:6

Legfrissebb hírek

„Már nem csak a kupákért teniszezem” – a visszatéréséről beszélt Novak Djokovics

Tenisz
16 órája

Stollárék legyőzték Babosékat, elődöntősök Pekingben

Tenisz
Tegnap, 8:43

Marozsán Fábián: Jó érzés, hogy legyőztem egy legendát

Tenisz
Tegnap, 8:33

Marozsán nagyszerű skalpja: legyőzte Wawrinkát Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 16:50

Tenisz: Gaël Monfils az utolsó idényét kezdi jövőre

Tenisz
2025.10.01. 13:22

Gálfi nem bírt az ötödik kiemelttel Szucsouban

Tenisz
2025.10.01. 11:50

Fucsovics máris búcsúzott Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 09:35

Carlos Alcaraz nyerte meg a tokiói tenisztornát

Tenisz
2025.09.30. 13:27
Ezek is érdekelhetik