Tenisz: „Szörnyű, kaotikus a helyzet!” – Nadal kifakadt

2015.06.29. 12:08
A Rafael Nadal és David Ferrer vezette csoport nyílt levélben bírálta a Spanyol Teniszszövetséget (RFET) annak kétséges döntései és gazdálkodása miatt.

A spanyol teniszélet 44 prominens tagja által aláírt állásfoglalás szerint José Luis Escanuela elnök kaotikusan és ellenségesen vezeti az RFET-t, s arra kérik az illetékes hatóságokat, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket a helyzet normalizálása érdekében.

Az ügy egyik előzménye, hogy a szeptemberben kinevezett első női Davis Kupa-kapitány, Gala León García az őt ért támadások miatt felajánlotta lemondását, ám a szövetség elutasította azt. Korábban Nadal is kétkedve fogadta a Carlos Moyát váltó Leon DK-szerepvállalását.

„Szörnyű a helyzet otthon, árt a tenisznek, a befektetni kívánó szponzoroknak és a gyerekek lelkesedésének is” – közölte Wimbledonban a 14-szeres Grand Slam-győztes Nadal.

A spanyol nemzeti sporttanács – amely ugyancsak megkérdőjelezte León kinevezését – közben bejelentette, nyomozást rendelt el annak a kiderítésére, hogy hová került az RFET-től állítólag
utánpótlás-nevelésre fordított 700 ezer euró.

A sportért felelős fegyelmi bizottság a múlt héten egy hónapra felfüggesztette állásából az elnököt, aki nem akart együttműködni a szövetség pénzügyi átvilágításában.

Legfrissebb hírek

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Alcaraz a cincinnati tornát is kihagyja, kétséges a US Open-részvétele

Tenisz
2026.08.05. 08:55

Szabalenka a kötelező nemi vizsgálat mellett érvelt

Tenisz
2026.08.04. 14:09