Davis-kupa: cseh siker, megint Stepánek volt a nyerőember

SZURDI ISTVÁN (BELGRÁD)SZURDI ISTVÁN (BELGRÁD)
Vágólapra másolva!
2013.11.17. 19:27
null
Stepánek volt a nyerőember a 2013-as döntőben is (Fotó: Reuters)
A tavalyi, spanyolok elleni ütközethez hasonlóan ezúttal is Radek Stepánekre maradt a feladat, hogy megnyerje a Davis-kupa-finálé mindent eldöntő, ötödik mérkőzését, ő pedig ezúttal sem roppant össze a teher alatt: 6:3, 6:1, 6:1-re verte meg a szerb Dusan Lajovicsot, így Csehország megvédte tavaly megszerzett címét.

Egy gémig bizakodhattak a szerbek a mindent eldöntő meccsen. Az életében addig még közel ekkora tétért sem játszó Dusan Lajovics nagyon jól kezdte a meccset, és mindjárt az elején ellopta ellenfele adogatását. Ezzel azonban csak a Stepánek trikóján feszítő cseh oroszlán bajuszát sikerült megcibálnia, és fel is ébresztenie. A cseh veterán villámgyorsan fordított három egyre, majd pillanatok alatt begyűjtötte az első szettet (6:3) is.

Tavaly egy gémmel többet veszített a Nicolás Almagro elleni sorsdöntő csata nyitó játszmájában, de nemcsak ez volt a különbség... Míg akkor Prágában egy szőke teniszező, Nicole Vaidisová szorított neki a lelátóról, most Belgrádban a helyszínen nem, csak a Twitteren keresztül biztatta új párja, egy másik szőke teniszező, Petra Kvitová. A vége viszont ugyanaz lett: Stepánek könnyedén elbánt Lajoviccsal (6:3, 6:1, 6:1), aki Viktor Troicki eltiltása és Janko Tipszarevics sérülése miatt kaphatott szerepet egy ilyen fontos meccsen. Bár a Davis-kupában láttunk már nagyobb csodákat az ő esetleges győzelménél, ezúttal a Belgrád Arénában szurkoló 14 ezer szerb legnagyobb bánatára Stepánek és a csehek vitték haza a trófeát.

Hangulatjelentés a Davis-kupáról

A cseh csapat a Davis-kupával
A cseh csapat a Davis-kupával

Henri Cochet (1927, 1929, 1931) és Fred Perry (1933, 1936) után ő a harmadik játékos, aki legalább kétszer meg tudta nyerni a Davis-kupa döntő ötödik meccsét. Nem rossz társaságba került...

DAVIS-KUPA, VILÁGCSOPORT
Döntő. 3. nap

Szerbia–Csehország 2:3 (N. Djokovics–Berdych 6:4, 7:6, 6:2; Lajovics–Stepánek 3:6, 1:6, 1:6)

A DAVIS-KUPA GYŐZTESEI AZ UTÓBBI FÉL ÉVSZÁZADBAN
ÉVGYŐZTESDÖNTŐS
2013
Csehország
Szerbia
2012
Csehország
Spanyolország
2011
Spanyolország
Argentína
2010
Szerbia
Franciaország
2009
SpanyolországCsehország
2008 Spanyolország Argentína
2007 Egyesült Államok Oroszország
2006 Oroszország Argentína
2005 Horvátország Szlovákia
2004 Spanyolország Egyesült Államok
2003 Ausztrália Spanyolország
2002 Oroszország Franciaország
2001 Franciaország Ausztrália
2000 Spanyolország Ausztrália
1999 Ausztrália Franciaország
1998 Svédország Olaszország
1997 Svédország Egyesült Államok
1996 Franciaország Svédország
1995 Egyesült Államok Oroszország
1994 Svédország Oroszország
1993 Németország Ausztrália
1992 Egyesült Államok Svájc
1991 Franciaország Egyesült Államok
1990 Egyesült Államok Ausztrália
1989 NSZK Svédország
1988 NSZK Svédország
1987 Svédország India
1986 Ausztrália Svédország
1985 Svédország NSZK
1984 Svédország Egyesült Államok
1983 Ausztrália Svédország
1982 Egyesült Államok Franciaország
1981 Egyesült Államok Argentína
1980 Csehszlovákia Olaszország
1979 Egyesült Államok Olaszország
1978 Egyesült Államok Nagy-Britannia
1977 Ausztrália Olaszország
1976 Olaszország Chile
1975 Svédország Csehszlovákia
1974 Dél-Afrika India
1973 Ausztrália Egyesült Államok
1972 Egyesült Államok Románia
1971 Egyesült Államok Románia
1970 Egyesült Államok NSZK
1969 Egyesült Államok Románia
1968 Egyesült Államok Ausztrália
1967 Ausztrália Spanyolország
1966 Ausztrália India
1965 Ausztrália Spanyolország
1964 Ausztrália Egyesült Államok
1963 Egyesült Államok Ausztrália
1962 Ausztrália Mexikó
1961 Ausztrália Olaszország
1960 Ausztrália Olaszország
AZ EDDIGI GYŐZTESEK
32: Egyesült Államok
28: Ausztrália
9: Nagy-Britannia, Franciaország
7: Svédország
5: Spanyolország
3: Németország (ebből kétszer NSZK), Csehország (ebből egyszer Csehszlovákia)
2: Oroszország
1: Olaszország, Szerbia, Dél-Afrika, Horvátország
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik