Tenisz: Moyá lesz a spanyol Davis-kupa-kapitány

2013.10.10. 14:57
Carlos Moyá lesz a szezon végén távozó Alex Corretja utódja a spanyol tenisz Davis-kupa-válogatott szövetségi kapitányi posztján.

A korábbi világelső, 2010-ben visszavonuló Moyát csütörtökön mutatta be a spanyol szövetség, és először a Németország elleni világcsoportos párharcban ül le a kispadra január 31-én.

„Még nem egyeztettem Rafael Nadallal a szerepvállalásáról, de mivel régi barátok vagyunk Mallorcáról, remélhetőleg számíthatok rá” – mondta az 1998-ban Roland Garros-bajnok, 37 éves szakember.

A világelső Nadal két év kihagyás után, szeptemberben tért vissza a válogatottba, amely a vezetésével 5–0-ra megverte Ukrajnát.

Corretjával tavaly döntős volt a csapat, s a fináléban – a sérült Nadal nélkül – kikapott a csehektől. Az idén Kanadával szemben már az első fordulóban alulmaradtak a spanyolok, így az ukránok ellen kellett bebiztosítaniuk a világcsoportban maradást.

Legfrissebb hírek

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Alcaraz a cincinnati tornát is kihagyja, kétséges a US Open-részvétele

Tenisz
2026.08.05. 08:55

Szabalenka a kötelező nemi vizsgálat mellett érvelt

Tenisz
2026.08.04. 14:09