Roland Garros: Azarenka kilenc, Haas tíz gémet nyert zsinórban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.03. 12:44
A francia nemzetközi teniszbajnokság nyolcaddöntőjében a német Tommy Haas és a fehérorosz Viktorija Azarenka is magabiztosan érvényesítette a papírformát, előbbi az orosz Mihail Juzsnijt, utóbbi a 2010-es Roland Garros-győztes Francesca Schiavonét hagyta állva.

Bár Haas első adogatását egyből elvette Juzsnij (0:1), ezt követően sorozatban tíz játékot bukott el, és mire nagy nehezen hozta első szervajátékát, addigra a német már 6:1, 4:0-ra vezetett. Haas a 22 perc alatt megnyert első szett után a másodikat 27 alatt hozta, így 49 percnyi játék után 6:1, 6:1-et mutatott az eredményjelző.

Csak viszonyításképp, az előző körben az amerikai John Isner ellen döntő szett, 10:8-ra nyert csak Haas 4 óra 37 perc alatt...

Juzsnij a harmadik szettben már nagyobb ellenállást tanúsított, de ez is csak szépségtapasznak volt jó, Haas végül 6:3-ra ezt a játszmát is megnyerte, és 35 évesen, pályafutása során először bejutott a Roland Garros negyeddöntőjébe, ahol ellenfele a Novak Djokovics–Philipp Kohlschreiber összecsapás győztese lesz.

A női mezőnyben a 3. helyen kiemelt Viktorija Azarenka a 2010-es Roland Garros-győztes olasz Francesca Schiavonéval találkozott. Hat játékot – és négy bréket – követően 3:3-ra álltak a felek. Ekkor azonban a korábbi világelső fehérorosz teniszező állva hagyta ellenfelét, és sorozatban kilenc játékot megnyerve (pedig Schiavonének egy alkalommal volt dupla bréklabdája is) megnyerte a találkozót (6:3, 6:0).

FRANCIA NEMZETKÖZI TENISZBAJNOKSÁG, ROLAND GARROS (18 718 000 euró, salak)
FÉRFI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ

Haas (német, 12.)–Juzsnij (orosz, 29.) 6:1, 6:1, 6:3
KÉSŐBB

Djokovics (szerb, 1.)–Kohlschreiber (német, 16.)
Nadal (spanyol, 3.)–Nisikori (japán, 13.)
Wawrinka (svájci, 9.)–Gasquet (francia, 7.)

NŐI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Azarenka (fehérorosz, 3.)–Schiavone (olasz) 6:3, 6:0
KÉSŐBB
Mattek (amerikai)–Kirilenko (orosz, 12.)
Hampton (amerikai)–Jankovics (szerb, 18.)
Stephens (amerikai, 17.)–Sarapova (orosz, 2.)

Legfrissebb hírek

Wimbledon: az idén is semlegességi nyilatkozatot várnak el az orosz teniszezőktől

Tenisz
17 órája

’s-hertogenboschi tenisztorna: Stollár Fanny döntős párosban

Tenisz
2025.06.13. 13:29

Baboséknak a negyeddöntő jelentette a londoni végállomást

Tenisz
2025.06.12. 16:53

Hét százalékkal nő a pénzdíj Wimbledonban

Tenisz
2025.06.12. 13:53

Stollárék párosa elődöntős a ’s-hertogenboschi tenisztornán

Tenisz
2025.06.11. 18:17

Fucsovics Márton negyeddöntős Stuttgartban

Tenisz
2025.06.11. 13:03

Fucsovics két szoros játszmában nyert, bejutott a nyolcaddöntőbe Stuttgartban

Tenisz
2025.06.10. 13:39

Carlos Alcaraz: Minden idők legjobb mérkőzése? Majd az emberek eldöntik

Tenisz
2025.06.09. 09:01
Ezek is érdekelhetik