Téli olimpia: Milánóig biztosan folytatjuk – Liu Shaoang

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2022.02.14. 10:24
null
Liu Shaoang a milánói téli olimpia idején is csak 27 éves lesz még (Fotó: Árvai Károly)
Bánhidi Ákos, a magyar rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott edző-menedzsere és Liu Shaoang, az 500 méteres táv újdonsült olimpiai bajnoka hétfő reggel a Magyar Olimpiai Bizottság szervezte online sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire. A 23 esztendős sportoló visszatekintett a vasárnapi döntőre, de beszélt a közeli jövőt érintő tervekről, valamint arról is, hány olimpiát érez még magában.

 

Liu Shaoangot először az 500 méter vasárnapi fináléjáról kérdezték. „Az volt a taktika, hogy előre állok, és »levezetem« végig a döntőt. Próbáltam az első két kört meghúzni, aztán a futam második felében védekezni. Tudtam, hogy az orosz fiú (Konsztantyin Ivlijev – a szerk.) nem csinál majd butaságot.”

A magyar sportoló ismét elmondta, már a döntő előtt tudta, olimpiai bajnok lesz.

„Már a döntő előtti este elfogott ez az érzés. Úgy álltam hozzá a futamhoz, hogy biztosan megnyerem, így nem izgultam annyira. Nem tudom még, ilyen helyzetben mit kell csinálni, hogyan kell reagálni” – mondta az immár egyéniben is olimpiai bajnok Liu Shaoang.

Hozzátette, rengeteg üzenetet kapott a döntő óta, mindenkinek köszöni a gratulációt, a szűk családi körrel pedig már közvetlenül a futam után tudott beszélni. Testvérével, Liu Shaolin Sándorral a kötelező protokolláris tevékenységek (doppingvizsgálat, sajtótájékoztatók) miatt vasárnap este már nem is találkozott – ebből kifolyólag egyelőre az ünneplésre sem jutott idő –, de ma (hétfő) reggel tudtak egymással beszélni.

„Ez a közös sikerünk Sanyival, együtt értük el” – jelentette ki.

Liu Shaoang elmondta, Kínában is nagyon sokan szorítottak a sikereikért, ezért részben az ő érdemük is a győzelme. Elárulta, azt a fotót, amelyet a kínai közösségi oldalra, a Weibóra töltött fel a síakrobatika big air versenyszámában világbajnok Ku Aj-ling Eileennel, néhány nap alatt már 30 millióan (!) látták.

Shaoang előretekintett már a márciusi, kanadai világbajnokságra is. „Az olimpia után nem tűnik annyira jelentős eseménynek, de szeretnék ott is jó eredményt elérni. Utána következhet egy hosszabb pihenő, amire mindenképpen szüksége van az emberi szervezetnek.”

A 23 éves sportoló arra vonatkozóan is kapott kérdést, hogy hány olimpián láthatjuk még versenyezni.

„Nem tudom még, ez függ attól is, hogy milyen mentális és fizikai állapotban leszek. Ha tartjuk ezt a jó szintet – márpedig szerintem tudjuk tartani –, és ha még jobban odafigyelünk, akkor még jobbak lehetünk. A milánói olimpiáig mindenképpen megyünk tovább, addig nagyon sokat kell még dolgozni, de hogy mi lesz utána, még nem tudjuk, az már hosszabb megbeszélést igényel” – mondta.

VIDEÓS ÖSSZEFOGLALÓ A SAJTÓTÁJÉKOZTATÓRÓL

Bánhidi Ákos, a rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott edző-menedzsere úgy véli, a három pekingi érem akkor érne még többet, ha a sportági utánpótlás új jégcsarnokba költözhetne. „Ezek a kiváló sportolók huzamosabb ideje hozzák az érmeket, és remélem, ezek után az egész utánpótlásrendszer olyan létesítménybe költözhet, amely megilleti. Talán az lehet a legnagyobb eredménye ezeknek az érmeknek, hogy a sok-sok gyerek, akik ezek után örömmel kezdenek bele ebbe a sportba, megfelelő körülmények között korizhassanak.”

A szakember ezt megelőzően egy gyors közvélemény-kutatást is tartott a sajtóbeszélgetésen részt vevő újságírók körében: humorosan azt kérdezte, csákót, kiscsónakot vagy repülőt hajtogasson abból a papírból, amelyet a nemzetközi szövetség küldött vissza neki, miután elutasították a magyar csapat óvását a Liu Shaolin Sándor kizárásával véget ért 1000 méteres döntő kapcsán.

Az is elhangzott, hogy a magyar rövid pályás gyorskorcsolyázók pénteken érkeznek haza Budapestre, és a Gyakorló Jégcsarnokban köszöntik majd őket. Liu Shaoangnak akkor már birtokában lesz az az aranyérem, amelyet hétfőn 13.15 órakor akasztanak a nyakába.

TÉLI OLIMPIA, PEKING 2022
RÖVID PÁLYÁS GYORSKORCSOLYA, FÉRFI 500 MÉTER

1. LIU SHAOANG 40.338 másodperc
2. Konsztantyin Ivlijev (Orosz csapat) 40.4431
3. Steven Dubois (Kanada) 40.669
4. Abzal Azsgalijev (Azerbajdzsán) 40.869
5. Pietro Sighel (Olaszország)
6. Vu Ta-csing (Kína)
…13. LIU SHAOLIN SÁNDOR
17. KRUEGER JOHN-HENRY

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik