Téli olimpia: kizárások után újabb szlovén arany síugrásban

Vágólapra másolva!
2022.02.07. 15:37
Hétfőn a síugrók vegyes csapatversenyét rendezték meg a pekingi téli olimpián. Az aranyérmet a szlovénok szerezték meg, megelőzve az oroszokat és Kanadát – adta hírül az MTI.

A versenyszám első ízben szerepel az ötkarikás programban, amelynek nagy esélyesei – elsősorban az olimpiai aranyat és bronzot szerző női versenyzőinek köszönhetően a szlovénok voltak, akik nem is cáfolták meg a papírformát és nagy fölénnyel, több mint 100 pontos előnnyel múlták felül a második orosz csapatot, és közel 160-nal a bronzérmes Kanadát.

Két női ugrójuk közül Ursa Bogatar aranyérmes, míg Nika Kriznar bronzérmes lett szombaton a normálsánc egyéni versenyében, a férfiaknál pedig szintén klasszisokkal, Peter Prevccel és Timi Zajccal álltak fel, majd a számban négyszeres világbajnok németek kizárása miatt a vártnál simábban győztek.

A németeket a zsűri azért fosztotta meg az egyik eredményüktől még az első fordulóban, mert Katharina Althaus ruhája szabálytalan volt. Az éremesélyesek közül ugyanígy járt a japánoktól Takanasi Szara, valamint az osztrák Daniela Iraschko-Stolz is, ám utóbbi két együttes ennek ellenére is a második fordulóba jutott. A norvégok egyik női ugróját, Anna Odine Strömöt a második körben szankcionálták ugyanezért.

A német stáb később úgy fogalmazott, Althaus, Takanasi és Iraschko-Stolz ugyanazt a ruháját hordta, amit korábban az egyéni viadalon is – akkor még minden megfelelő volt. A japánok egyébként még így is majdnem dobogóra állhattak, 8.3 pont hiányzott nekik ehhez.

TÉLI OLIMPIA, PEKING 2022
SÍUGRÁS, VEGYES CSAPAT
1. Szlovénia (Nika Kriznar, Timi Zajc, Ursa Bogataj, Peter Prevc) 1001.5 pont
2. Orosz csapat (Irma Mahinyja, Danyil Szadrejev, Irina Avvakumova, Jevgenyij Klimov) 890.3
3. Kanada (Alexandria Loutitt, Matthew Soukup, Abigail Strate, Mackenzie Boyd-Clowes) 844.6
4. Japán 836.3
5. Ausztria 818.0
6. Lengyelország 763.2

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik