Téli olimpia: Kanada megint legyőzte Kínát, nyolcba került a hokitornán

Vágólapra másolva!
2022.02.15. 16:40
null
Adam Tambellini 2+3-mal vette ki a részét a kanadai sikerből (Fotó: AFP)
Érvényesült a papírforma, Kanada különösebb erőlködés nélkül legyőzte a házigazda Kínát a pekingi olimpia férfi jégkorongtornájának legjobb nyolc közé jutásért zajló mérkőzésén, így készülhet a Svédország elleni negyeddöntőre.

 

A férfi jégkorongtorna lebonyolításának eredményeként két napon belül másodszor is találkozott egymással a házigazda Kína és a kilencszeres olimpiai bajnok Kanada, és a vasárnapi 5–0 után ez alkalommal is a juharlevelesek nyertek.

A meccs kihagyott kínai rávezetéses büntetővel kezdődött, a tizedik percre már két emberelőnyös góllal Kanada vezetett 2–0-ra, mindkétszer Jordan Weal volt eredményes. Öt perccel a harmad végén Kína szépített Cory Kane – „művésznevén” An Csien – találatával, s ugyan több gól már nem esett az első húsz percben, a harmad krónikájához hozzátartozik, hogy a dudaszó pillanatában megsérült a kínaiak kapusa, Jeremy Smith, aki helyett a folytatásban Paris O'Brien védett.

A középső játékrészben el is döntötte Kanada a mérkőzést, az első két gólnál egyaránt asszisztot jegyző Adam Tambellini is duplázott: előbb bevágott egy emberelőnyt, majd egy büntetőt is értékesített; aztán Eric O'Dell is betalált. Négy és fél perccel a vége előtt Morgan Ellis kapott könyöklésért ötperces büntetést, majd három perccel a vége előtt egy kétpercest is kapott hozzá Kanada, Tyler Wotherspoon húzta vissza ellenfelét, Kína pedig pont egy perc alatt váltotta gólra a dupla fórt Kane (An Csien) második találatával.

A harmadik harmadban sokáig nem esett újabb gól, ugyanakkor egyre több lett a játékmegszakítások közötti piszkálódás, nagyon küzdöttek a hazaiak, hogy ismét betaláljanak, ám ez az észak-amerikaiaknak sikerült bő négy perccel a vége előtt: a csapatkapitány, Eric Staal bombázott korábbi honfitársa kapujába. A 7–2-es végeredményt Jack McBain állította be, Tambellini újabb gólpasszt jegyezve 2+3-mal zárt.

Kanada ezzel készülhet a svédek elleni negyeddöntőre, míg a hat kínai mellett 11 kanadai, hét amerikai és egy orosz születésű játékossal felálló házigazdák válogatottja elmondhatja magáról: két gólt lőtt az észak-amerikaiaknak, annyit, amennyit a tornán eddig összesen szerzett.

TÉLI OLIMPIA, PEKING
JÉGKORONG, FÉRFIAK
RÁJÁTSZÁS A NEGYEDDÖNTŐÉRT
Kanada–Kína 7–2
(2–1, 3–1, 2–0)

KORÁBBAN
Szlovákia–Németország 4–0
(1–0, 2–0, 1–0)
Dánia–Lettország 3–2 (1–1, 1–1, 1–0)
Csehország–Svájc 2–4
(1–2, 0–1, 1–1)

AZ EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
RÁJÁTSZÁS A NEGYEDDÖNTŐBE JUTÁSÉRT
Február 15., 5.10 Szlovákia–Németország 4–0
Február 15., 14.10 Kanada–Kína 7–2
Február 15., 9.40 Csehország–Svájc 2–4
Február 15., 5.10 Dánia–Lettország 3–2
NEGYEDDÖNTŐ
Február 16., 5.10 Egyesült Államok–Szlovákia
Február 16., 7.00 Orosz csapat–Dánia
Február 16., 9.40 Finnország–Svájc
Február 16., 14.30 Svédország–Kanada
ELŐDÖNTŐ
Február 18., 5.10
Február 18., 14.10
A HARMADIK HELYÉRT
Február 19., 14.10
DÖNTŐ
Február 20., 5.10

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik