Téli olimpia: sima szlovák, szoros dán siker a hokitornán

K.G/K. Z.K.G/K. Z.
Vágólapra másolva!
2022.02.15. 07:53
null
A németek négy gólt kaptak, ebből hármat Mathias Niederberger (Fotó: AFP)
A csoportmeccsek lezárultával kedden megkezdődött a férfi jégkorongtornán az úgynevezett playoff-kvalifikációs kör, amit nevezhetünk akár nyolcaddöntőnek is. Az első két találkozón Szlovákia magabiztosan 4–0-ra győzte le a legutóbbi ezüstérmes Németországot, míg Dánia fordulatos meccsen, 3–2-vel búcsúztatta a lett válogatottat.

Ebben a szakaszban a három csoport 2–4. helyezettjei vesznek részt (a legjobb másodikként végző svédeket leszámítva, ők automatikusan csatlakoznak a három csoportgyőzteshez), az egymeccses párharcok továbbjutói lesznek a legjobb nyolc közé – ha úgy tetszik, „hokisan” szólva a rájátszás első körébe – bejutó csoportgyőztesek negyeddöntős ellenfelei.

Ily módon tudni lehetett, a nagy hokinemzetek közül többen máris nagyon szomorúak lesznek, hiszen legalább két nagy név már a negyeddöntőt sem éri meg: a Svájc–Csehország mellett (időrendben előtt) a Németország–Szlovákia rangadó volt a másik ilyen „rostáló” összecsapás.

A négy évvel ezelőtt, a szintén NHL-esek nélküli pjongcsangi olimpián óriási meglepetésre, ám annál megérdemeltebben egészen az ezüstéremig (hajszál híján az aranyig…) meneteltek az NHL-legenda Marco Sturm irányította németek, és bár a szlovákok legutóbbi két olimpiája egyáltalán nem a terveiknek megfelelően alakult (mind a kétszer csak a 11. helyen végeztek), egy mostani esetleges korai búcsú ugyanolyan csalódást keltő eredménynek számított volna tőlük, mint az előző kettő.

Ennek megfelelően már a helyi idő szerint kedd déli összecsapás elején átvették a kezdeményező szerepet a meglehetősen keveset mutató németektől. Gyenge (diplomatikusan szólva: „taktikus”) első tíz percet hozott a találkozó kezdete, percek teltek el kapura lövés és érdemi megmozdulások nélkül, mígnem a szlovákok a 12. perc elején a KHL-sztár Libor Hudácek megpattanó lövése révén megszerezték a vezetést (a pakk a kölni védő, Moritz Müller korcsolyáján irányt változtatva pattogott be a kapuba). Nehezen lehetett volna érdemtelennek nevezni a szlovák előnyt, hiszen a németek mindent egybevéve meglehetősen halovány játékot, no meg csupán egy kapura lövést tudtak felmutatni ezen idő alatt…

A forgatókönyv a középső harmadra sem változott. Tovább nyomtak a szlovákok, s ennek meglett az eredménye: a meccs derekán gyors egymásutánban, bő másfél perc alatt előbb négy a négy ellen Peter Cehlarík, majd öt az ötben Michal Kristof növelte az előnyt.

A németek a záró húsz percben sem tudtak közelebb férkőzni északi szomszédainkhoz, akik a végén üres kapura biztosították be sikerüket, a Hudácek klubtársaként a Dinamo Minszkben védő Patrik Rybár így kapott gól nélkül zárt, a legutóbbi ezüstérmes németek kiesése pedig teljesen megérdemelt (ezt ráadásul nem is sikerült sportszerűen viselniük). A szlovákok továbbjutása nemkülönben megérdemelt, a negyeddöntőben az A jelű négyest imponáló teljesítménnyel megnyerő Egyesült Államokkal találkoznak majd.

A másik korai meccsen, fordulatos találkozón az olimpiai újonc dánok győzték le 3–2-re a letteket. Az első harmadban Morten Poulsen szerzett vezetést a dánoknak, de rövidesen Lauris Darzins egyenlített, sőt ugyanő a második játékrész elején kihasznált egy emberelőnyt is. Azonban néhány perccel a szünet előtt Julian Jakobsen találata után megint egyenlő volt az állás. A mindent eldöntő gólt a harmadik felvonás elején Markus Lauridsen szerezte Darzins kiállítása után. Ezt követően hiába támadtak elkeseredetten a lettek, két emberelőnyt is elpuskáztak, s a végén a kapust is hiába hozták le, nem sikerült kiharcolniuk a hosszabbítást. Történelmi siker ez az olimpiai újonc dánok számára, akik így első ötkarikás tornájukon egyből negyeddöntőt vívhatnak majd, méghozzá a címvédő oroszokkal.

JÉGKORONG, FÉRFIAK, RÁJÁTSZÁS
Németország–Szlovákia 0–4 (0–1, 0–2, 0–1)
Dánia–Lettország 3–2 (1–1, 1–1, 1–0)
Később:
9.40 Csehország–Svájc
14.10 Kína–Kanada

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik