Curling vegyes páros olimpiai selejtező: győzelemmel búcsúzott a magyar duó

2025.12.18. 09:17
null
Kárász Raul és Joó Linda győzelemmel zárt (Fotó: Magyar Curling Szövetség)
A februári olimpiáról lemaradó Joó Linda, Kárász Raul curling vegyes páros szépen zárta szerepelését a kanadai Kelownában zajló ötkarikás selejtezőn, a csoportkör utolsó fordulójában ugyanis 7:6-ra legyőzte a francia kettőst.

A viadal eredményközlő oldala szerint a magyar duó – a közép-európai idő szerint csütörtök hajnalban rendezett összecsapáson – nem kezdett jól, az első két end után 3:0-s hátrányban állt, az ötödiket követően pedig 6:4-re vezetett a francia csapat. A „hajrában” viszont egyértelműen Joó Lindáék játszottak jobban és az utolsó három szakaszt egyaránt 1:0-ra megnyerve fordítottak és 7:6-ra nyertek.

A magyar pár az első körben 9:3-ra kikapott a kínaiaktól, majd a folytatásban 9:6-ra az ausztráloktól, 7:4-re a dánoktól és 8:2-re a hollandoktól is. A négy vereséggel eldőlt, hogy nem szerezhet kvótát, így nem lesz magyar curlinges a februári, milánói-cortinai játékokon. 

Az első siker a spanyolok elleni 7:6-tal jött össze, a hatodik mérkőzésen pedig ráadás endben maradt alul az új-zélandiakkal szemben a magyar kettős. Joó Linda és Kárász Raul így két győzelemmel és öt vereséggel csoportja 6. helyén zárt.

Az olimpiai selejtezőn két nyolcas csoportban zajlottak a küzdelmek és az első két-két csapat küzdhet tovább az utolsó két kvótáért. Először a két első és a két második egymással játszik, az előbbi mérkőzés győztese automatikusan kvótát szerez, míg az utóbbi vesztese biztosan anélkül távozik Kanadából. Végül a csoportelsők vesztese és a csoportmásodikok győztese egy mérkőzésen dönt az utolsó kvótáról.

A vegyes párosok mezőnyébe minden olyan nemzet nevezhetett, amely részt vett a 2024-es vagy 2025-ös világbajnokságon, de még nem szerezte meg az olimpiai indulási jogot. Mivel ezen országok száma nem érte el a 16-ot, a világranglista alapján töltötte fel a mezőnyt a nemzetközi szövetség. Ennek köszönhetően vesz részt a magyar kettős a tornán, melyen a B-csoportban szerepelt.

 

 

Legfrissebb hírek

325 ezer forintos curlingköveket loptak el a cortinai paralimpiáról

Téli olimpia 2026
2026.03.05. 12:57

A svéd női curlingcsapat szerezte meg az utolsó előtti aranyérmet a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.22. 13:59

Téli olimpia: kanadai aranyérem a férfi curlingtornán

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 22:04

Téli olimpia: Kanadai bronz a női curlingtornán

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 17:17

Téli olimpia: Svájc a bronzérmes a férfi curlingeseknél

Téli olimpia 2026
2026.02.20. 21:46

Svédország–Svájc döntő lesz a női curlingeseknél a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.20. 17:45

Téli olimpia: brit–kanadai finálé lesz a férfi curlingeseknél

Téli olimpia 2026
2026.02.19. 22:41

Téli olimpia: Kanada és az Egyesült Államok is elődöntős a női curlingtornán

Téli olimpia 2026
2026.02.19. 17:58
Ezek is érdekelhetik