Jégkorong MK: a FEHA 19 lett a bronzérmes

2026.02.01. 16:48
null
Először lett bronzérmes a kupában a FEHA (Fotó: Dömötör Csaba)
A hazai közönség előtt szereplő FEHA19 lett a bronzérmes a jégkorong Magyar Kupában, miután a vasárnapi helyosztón 4–2-re legyőzte a DVTK Jegesmedvék csapatát a székesfehérvári MET Arénában.

A bronzmérkőzésen a DVTK Jegesmedvék és a FEHA19 csapott össze, a kék-fehérek összeállításában ott volt a Hydro Fehérvár AV19 keretéhez tartozó Magosi Bálint is, aki mivel a Magyar Kupa korábbi szakaszában jégre lépett az akadémiai csapatban, így a négyes döntőben nem erősíthette az ICEHL-es gárdát, ám az elődöntőben sem játszhatott. 

A találkozót nagyobb lendülettel kezdték a fehérvári fiatalok, majd a miskolciak szinte teljes két percig játszhattak kettős emberelőnyben, ám betalálni nem tudtak. A 12. percben a FEHA19 kihasználta a saját emberelőnyét, öt a négy ellen Alapi Márton ért bele jól egy távoli lövésbe. A parázs összecsapáson a második játékrészt is a fehérváriak kezdték jobban, William Zapernick révén már kettővel mentek. Erre gyorsan válaszolt a DVTK Szathmáry Simonnak köszönhetően, ám a kék-fehérek emberelőnyös játékára nem volt ellenszere a fegyelmezetlen miskolciaknak. Alapi még két fórban köszönt be.
Az utolsó játékrészben próbált a DVTK tempót váltani, de Csibi Dávid nagyszerűen védett, bravúrt bravúrra halmozott a FEHA19 kapujában. Kezdett látszódni mindkét félen a fáradtság, a harmad közepén szépített a Diósgyőr, egy lecsorgó pakkot végül Rétfalvi Kristóf pofozott be közelről. Mindkét tábor érezte, kell a biztatás az övéinek. Újabb gól már nem esett, így a fehérvári fiatalok hatalmas bravúrt elérve, bronzéremmel zárták a Magyar Kupa hétvégéjét.

„Elég nehéz mérkőzés volt, az elején egy kettős emberhátrány ki kellett védekeznünk. Ezt követően hozzánk került a mérkőzés kontrollja, uraltuk a találkozót szinte végig. Jó karaktert mutatott a csapat, meglőttük azokat a fontos gólokat, amelyeket egy ilyen fontos összecsapáson meg kell, a kapu előtt kemények voltunk és eredményesek – mondta a Nemzeti Sportnak a három gólt szerző Alapi Márton.

JÉGKORONG MAGYAR KUPA, NÉGYES DÖNTŐ, SZÉKESFEHÉRVÁR, MET ARÉNA
A 3. HELYÉRT
FEHA19–DVTK JEGESMEDVÉK 4–2 (1–0, 3–1, 0–1)
Székesfehérvár, MET Aréna, 1943 néző. V: Nagy A., Németh M., Dömötör, Varjú
FEHA19: CSIBI – SIVRIN (3), Dóczi / Nagy D., Deák / Bajkó, Salamon Z. / Szabó P., Erdőhelyi – Keceli-Mészáros, Farkas L. (1), Németh Z. / Ambrus Cs. (1), MAGOSI (3), Zapernick 1 / Bucskin, ALAPI 3, Blasits / Atlasz, Simon, Erdősi. Edző: Tokaji Viktor
DVTK: Tóth K. (PRATÁK) – CSOLLÁK (1), Kärmeniemi / Szirányi, SZATHMÁRY 1 / Vokla, Szalay / Szabóki, Lövei – Rétfalvi K. 1, Kinloch, Pineo (1) / Marklund, Stuart (1), Djumics (1) / Trajcsik, Csiki, Makai / Czecze, Miskolczi, Tóth Gergő. Edző: Láda Balázs
Kapura lövések: 30–35
Emberelőny-kihasználás: 6/3, ill. 6/1
MESTERMÉRLEG
Tokaji Viktor: – Nagy iramot diktáltunk az első két harmadban, tempóban az elődöntőben is fel tudtuk venni a versenyt a Hydro Fehérvárral. Fontos volt a kettős hátrány kivédekezése az elején, utána pedig a remek emberelőnyös játékunkkal jókor szereztünk gólokat.
Láda Balázs: – Ezúttal olyan arcát mutatta a csapat, amelyet eddig nem láttunk, és őszintén szólva nem is akarjuk többet látni. Amatőr hibákat követtünk el, fegyelmezetlenek voltunk. Az emberelőnyös játékunk nem működött, erre megoldást kell találnunk a bajnoki rájátszásra. 

KÉSŐBB
DÖNTŐ
17.00: Hydro Fehérvár AV 19–FTC-Telekom (Tv: M4 Sport+; rádió: Nemzeti Sportrádió)

 

Legfrissebb hírek

Jégkorong: Papp Adrián megvillant az Erste Liga rájátszásában

Utánpótlássport
1 órája

NHL: Ovecskin gólt szerzett, már csak egy hiányzik az ezerhez

Amerikai sportok
2 órája

Erste Liga: a Diósgyőr és a BJA előnyben a negyeddöntőben

Jégkorong
14 órája

Erdély Csanád: Megpróbálunk felülni erre a hullámra és minél tovább siklani

Jégkorong
Tegnap, 10:25

Elődöntőbe jutott a címvédő Gyergyó és a Brassó az Erste Ligában

Jégkorong
2026.03.16. 21:08

Osztrák hokiliga: tartotta a lépést a Klagenfurttal, de kikapott a Fehérvár

Jégkorong
2026.03.15. 20:53

Jégkorong: a bronzért játszik az Újpest az U20-as osztrák rájátszásban

Utánpótlássport
2026.03.15. 17:48

Egy győzelemre az elődöntőtől a Brassó és a Gyergyó az Erste Ligában

Jégkorong
2026.03.14. 20:53
Ezek is érdekelhetik