A klub honlapja hangsúlyozta, lehetősége nyílt egy hosszú távú, új megállapodás keretében támogatni a 23 éves síző felkészülését, amely lefedi a 2026-os, milánói-cortinai és a 2030-as, francia alpokbeli téli olimpiát is.
„Nagyon fontos nekem, hogy újabb öt éven át nyugodt és biztos hátteret tudhatok magam mögött. Ennek az idén azért is lesz különösen nagy jelentősége, mert olimpiai szezon kezdődik, a szokásosnál is több kihívással. Jó érzés, hogy nevelőegyesületemre továbbra is mindig, mindenben számíthatok, ami egyfajta biztonságérzetet is ad a kemény napi munka során” – fogalmazott Tóth Zita, aki 51 egyéni magyar bajnoki cím birtokosa, ezért tavasszal megkapta a Vasas örökös bajnoka kitüntetést.
Markovits László klubelnök arról beszélt, hogy a kiemelt állami támogatásoknak és az LA10-programnak köszönhetően az idén lehetőségük nyílt bővíteni az egyéni sportágakban támogatott, olimpiai szereplésre esélyes sportolók körét, az pedig szerinte nem lehetett kérdés, hogy Tóth Zita ilyen tekintetben prioritást élvez.
„A családja a kezdetektől fogva rengeteget áldoz azért, hogy szisztematikusan építse a pályafutását, Zita pedig fantasztikusan szerepel ebben a rendkívül nehéz és komoly anyagi ráfordítást igénylő sportágban. Örülünk neki, hogy mostantól az anyaegyesületnek is lehetősége nyílik egy kis szeletet vállalni ebből a tortából és hozzá tudunk járulni egy ízig-vérig vasasos sportoló minél sikeresebb olimpiai felkészüléséhez és szerepléséhez” – mondta a klubvezető.
Tóth Zita 2021-ben indult először felnőtt-világbajnokságon, majd a 2022-es, pekingi téli olimpiára is kijutott. A 2024–2025-ös idényben újabb mérföldkövet jelentett az Európa-kupa sorozatban szerzett 85 pontja műlesiklásban, így az előkelő 27. helyen zárta az idényt. A nőknél egy kvótája lesz alpesi síben a mieinknek, azzal pedig szinte biztosan ő indulhat az olaszországi ötkarikás játékokon.