Alpesisí-vb: Mikaela Shiffrin nem indul óriás-műlesiklásban

2025.02.10. 12:36
Fotó: Getty Images
Mikaela Shiffrin nem áll rajthoz óriás-műlesiklásban, így ebben a számban biztosan nem fog címet védeni a Saalbachban zajló alpesisí-világbajnokságon, ugyanakkor mégis vállalja a szereplést női csapatkombinációban.

A 99-szeres világkupagyőztes sztár a múlt héten közösségi oldalán jelezte, hogy korábbi sérülése és a közel két hónapos kihagyása miatt a vb-n csak az egyéni számokra – azon belül is csak a technikai számokra, az óriás-műlesiklásra és a szlalomra – koncentrál, így kihagyja a csapatversenyt. Hétfőn viszont arról beszélt, hogy a november 30-án történt bukása óta mentális nehézségekkel küszködik, gyakorlatilag fél az egyik kedvenc számától, az óriás-műlesiklástól, ezért ebben – címvédőként – nem áll rajthoz csütörtökön. Hozzátette ugyanakkor: úgy döntött, mégis vállalja a női csapatkombinációt, melyben a lesiklás friss világbajnokával, Breezy Johnsonnal versenyez majd.

A kétszeres olimpiai bajnok Shiffrin a killingtoni vk-futamon sérült meg súlyosan. Az óriás-műlesiklás második futamában elvesztette egyensúlyát és teljes sebeséggel a védőhálóba csapódott. Percekig ápolták, majd kórházba szállították, bukása következtében a hasán egy seb keletkezett és súlyos izomsérülései is voltak.

„Úgy gondoltam, hogy a versenyzés iránti szenvedélyem majd felülírja ezeket a mentális akadályokat, és lehet, hogy ez idővel így is lesz, de sajnos még nem tartok ott. Szívszorító volt rádöbbennem, hogy mennyire félek egy olyan versenyszámtól, amelyet két hónapja még annyira szerettem” – mondta Shiffrin, aki a múlt hónapban tért vissza és a 10. helyen végzett műlesiklásban a Courchevelben rendezett vk-versenyen. Az amerikai síző úgy tervezi, hogy ebben a számban elindul a Saalbachban zajló vb-n is.

A csapatkombinációban Shiffrinnek ugyancsak szlalomban kell majd szerepelnie, míg a csapat másik tagja, a szombaton a leggyorsabb számban világbajnoki címet szerző Johnson lesz a lesikló az amerikaiaknál.

 

Legfrissebb hírek

Alpesisí-vk: Ausztriába került a női óriás-műlesiklás kristálygömbje

Téli sportok
2026.03.14. 16:07

Shiffrin az apukája haláláról: Talán ez az első nap, hogy el tudom fogadni ezt a valóságot

Téli olimpia 2026
2026.02.19. 11:11

Véget ért Mikaela Shiffrin rossz olimpiai sorozata, Tóth Zita a 31. lett

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 15:01

Tóth Zita 36. a női műlesiklás első futamában, Shiffrin vezet

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 11:35

Tóth Zita: Játékosan szeretnék síelni, élvezni a menetet, és kihozni magamból a maximumot

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 17:54

Modell, többszörös olimpikonok, nagy feltámadó és fiatal csillagok – a téli olimpia legnagyobb sztárjai

Téli olimpia 2026
2026.02.06. 15:56

Odermatt és Shiffrin is történelmet írhat alpesi síben az olimpián, Vonn szereplése nagy kérdés

Téli olimpia 2026
2026.02.06. 11:25

Alpesisí-vk: Shiffrin 108. sikerével kilencedszer nyerte meg a műlesikló-világkupát

Téli sportok
2026.01.25. 16:17
Ezek is érdekelhetik