Alpesisí vk: Goggia törött ujjakkal is nyert St. Moritzban – videó

MTI/B. A.MTI/B. A.
Vágólapra másolva!
2022.12.17. 14:20
null
Goggia St. Moritzban is nyert (Fotó: Getty Images)
Pénteki ujjtörése után az olasz Sofia Goggia nyerte az alpesi sí világkupa-sorozat St. Moritzban rendezett szombati női lesiklóviadalát.

Az olimpiai bajnok versenyző pénteken, ugyanitt nekiütközött az egyik kapunak, s két ujját is eltörte. Milánóban megműtötték, s már akkor azt mondta, hogy a sérülése ellenére szombaton is versenyezni szeretne Svájcban.

A szezonbeli negyedik szakági futamon harmadik sikerét arató Goggia mögött a szlovénok kétszeres világbajnok lesiklója, Ilka Stuhec lett a második, a német Kira Weidle pedig a harmadik. Az összetettben élen álló amerikai Mikaela Shiffrin negyedikként zárt.

Goggia lesiklásban a 15. vk-győzelmét aratta, összességében pedig már húsz sikernél jár.

„Néha úgy érzem, az életem egy mozifilm” – mondta a verseny után Goggia. „Mindenkinek köszönöm, aki segített. Nem vártam el magamtól semmit, a rajt után nagyon fájt a kezem. De végül elég lett egy jó futamhoz.”

Eredmények
Női lesiklás

1. Sofia Goggia (olasz) 1:28.85 p
2. Ilka Stuhec (szlovén) 1:29.28
3. Kira Weidle (német) 1:29.37

A szakági vk állása 4 futam után (még 5 van hátra): 1. Goggia 380 pont, 2. Corinna Suter (svájci) 218, 3. Stuhec 192
Az összetett vk állása 11 futam után (még 28 van hátra): 1. Mikaela Shiffrin (amerikai) 475 pont, 2. Goggia 425, 3. Wendy Holdener (svájci) 366

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik