Téli olimpia: Kónya Ádám szeretné „túlélni” az 50 km-t

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.02.18. 04:01
null
Kónya Ádám a szabadstílusú sprintversenyen a pekingi olimpián (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
Kónya Ádám szeretné „túlélni” a sífutók szabadstílusú 50 kilométeres számát szombaton a pekingi olimpián. A veszprémi versenyző edzője – aki egyben testvére –, Kónya Bálint a Magyar Távirati Iroda helyszíni tudósítójának elmondta, hogy az Achilles-ín korábban begyulladt Ádám lábában, de a csangcsiakoui faluban lévő klinikán kiváló lézeres és ultrahangos kezelést kapott, és elmúlt a fájdalom.

 

Kónya Ádám még múlt kedden a 72. helyen végzett a szabadstílusú sprintversenyben, egy hete pénteken pedig 80. lett a klasszikus stílusú 15 kilométeren.

„Sikerült kipihenni a korábbi versenyek fáradalmait, jót tett neki a terápia is. Nekünk, kis sínemzetek képviselőinek az ötven kilométer igazi túlélő próba, sokan nem is vállalkoznak a két és fél órás menetre. Az is jó lenne, ha a hatkörös versenyen nem lenne lekörözésünk. A mínusz húsz fokos hideg azonban nem könnyíti meg a dolgunkat” – tette hozzá Kónya Bálint.

A téli olimpiák egyik klasszikus versenyének számító szám magyar idő szerint szombaton 7 órakor kezdődik.

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

Legfrissebb hírek

Rövid pályás gyorskorcsolya: sikeres műtéten esett át Jászapáti Petra

Téli sportok
2025.07.28. 19:53

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Petra megsérült, nem lesz ott az olimpián

Téli sportok
2025.07.28. 10:02

„Meg fogjuk védeni sportolóink jogait” – a CAS-hoz fordul az Orosz Szánkószövetség

Egyéb egyéni
2025.07.17. 10:46

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Amerikai sportok
2025.07.16. 21:50

Milánó 2026: bemutatták az érmeket

Téli sportok
2025.07.15. 20:01

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14

Milánó 2026: a NOB szeptemberben határozhat az oroszok részvételéről

Egyéb egyéni
2025.06.26. 17:54

NOB: magyar jelölt is van a sportolói bizottságba

Egyéb egyéni
2025.06.26. 16:55
Ezek is érdekelhetik