Téli olimpia: Kobajasinak volt a „legjobb" hátszele a síugróknál

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2022.02.06. 13:49
null
Az első sorozatban a japán versenyző tudott a legjobban alkalmazkodni az elromló körülményekhez, ezért megérdemelten lett aranyérmes (Fotó: Getty Images)
Vasárnap rendezték a férfi síugrók normál sáncon rendezett versenyét. Az erős hátszél miatt igencsak papírformát borító versenyen a győzelmet a japán Kobajasi Rjoju szerezte meg az osztrák Manuel Fettner és a lengyel Dawid Kubacki előtt.

A hátszélnek köszönhetően hatalmasat borult a papírforma az első sorozatban, hiszen az összetett világkupa legjobb tíz versenyzője közül mindössze kettőnek sikerült bejutnia az első tízbe.

Az egyikük viszont éppen a japán Kobajasi Rjoju volt, aki 104 és fél méteres ugrással, igencsak masszív, több mint hatpontos előnnyel vezetett a szlovén Peter Prevc előtt. Rajta kívül csupán a háromszoros olimpiai bajnok lengyel Kamil Stoch tudott még 10 ponton belülre kerülni. A többi favorit közül az osztrák Stefan Kraft csak a 14., a norvég Marius Lindvik a 17., az összetett világkupában vezető német Karl Geiger pedig csak a 21. helyről várta a második sorozatot, de a legrosszabbul a német Markus Eisenbichler járt, aki pont lemaradt a folytatásról.

Amikor már csak tíz versenyző volt hátra a második sorozatban, akkor Lindvik állt az élen, akitől ugyan a lengyel Dawid Kubacki át tudta venni a vezetést, ám így is lépdelt még néhányat előre. Később az osztrák Manuel Fettner állt az élre és ő is vezetett, amikor az éllovas trió következett. Stoch ráadásul csupán 97 és félig jutott, és ezzel még a dobogóra sem tudott felkerülni. Prevc is elmaradt fél méterrel a 100-tól, és ezzel együtt a dobogótól is.

Kobajasi is éppen eddig szállt, de neki ez is elég volt a győzelemhez, négy pontot még így is meg tudott őrizni az előnyéből. Az ezüstéremnek Fettner, a bronznak pedig Kubacki örülhetett.

TÉLI OLIMPIA, PEKING 2022
SÍUGRÁS, FÉRFI NORMÁL SÁNC
1. Kobajasi Rjoju (Japán) 275.0 pont
2. Manuel Fettner (Ausztria) 270.8
3. Dawid Kubacki (Lengyelország) 265.9
4. Peter Prevc (Szlovénia) 265.4
5. Jevgenyij Klimov (Orosz csapat) 261.5
6. Kamil Stoch (Lengyelország) 260.9

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

Legfrissebb hírek

Rövid pályás gyorskorcsolya: sikeres műtéten esett át Jászapáti Petra

Téli sportok
2025.07.28. 19:53

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Petra megsérült, nem lesz ott az olimpián

Téli sportok
2025.07.28. 10:02

„Meg fogjuk védeni sportolóink jogait” – a CAS-hoz fordul az Orosz Szánkószövetség

Egyéb egyéni
2025.07.17. 10:46

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Amerikai sportok
2025.07.16. 21:50

Milánó 2026: bemutatták az érmeket

Téli sportok
2025.07.15. 20:01

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14

Milánó 2026: a NOB szeptemberben határozhat az oroszok részvételéről

Egyéb egyéni
2025.06.26. 17:54

Nem indulhatnak orosz szánkósok a 2026-os téli olimpián

Téli sportok
2025.06.18. 18:17
Ezek is érdekelhetik