Téli olimpia: elindult a fáklyafutás, robotok is váltanak

Vágólapra másolva!
2022.02.02. 11:00
null
Elindult a fáklyafutás (Fotó: Twitter, Olympics)
Szerda reggel elindult a koronavírus-járvány miatt alaposan lerövidített, mindössze három napig tartó olimpiai fáklyafutás Pekingben.

A lezárások miatt nem lehetnek nézők az utak mentén. A láng a fővárosból, az olimpiai erdei park déli kapujától indult, és a három fő versenyközpontot – a pekingi, a jencsingi és a csangcsiakoui zónát –, valamint a Nagy Fal egyes szakaszait érintve érkezik meg pénteken a megnyitóünnepségre.

A váltófutásban közel 1200-an vesznek részt, többek között egészségügyi dolgozók, a tudományok, az oktatás és a kultúra területéről érkezők, valamint lesz – a fáklyafutás történetében először – robotok közötti váltás is, mégpedig a pekingi olimpiai park közelében, a Jungting folyónál kétéltű és víz alatti gépek segítségével.

Az olimpiai láng tavaly október 20-án érkezett meg Kínába, és ezzel Peking lett az első város, amely fogadhatta a nyári (2008) és a téli (2022) játékok lángját is. A legfiatalabb fáklyavivő 14, a legidősebb 86 éves, és több mint húsz országból érkeznek a váltó résztvevői.


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik