Téli olimpia: elégedettek a szervezők a lebonyolítással

Vágólapra másolva!
2022.02.20. 11:28
A szervezők elégedettségüket fejezték ki azzal kapcsolatban, ahogyan a pekingi téli olimpiát a pandémia közepette le tudták bonyolítani – közölte az MTI.

Caj Csi, a szervezőbizottság elnöke a járványhelyzet kezelésére hozott szigorú és hatékony szabályozást mintaként ajánlotta más nemzetközi események szervezőinek. Caj Csi, a szervezőbizottság elnöke a járványhelyzet kezelésére hozott szigorú és hatékony szabályozást mintaként ajánlotta más nemzetközi események szervezőinek.

„Jó munkát végeztünk az ötkarikás játékok vendégül látása során” – emelte ki a záróünnepség előtt, majd „fantasztikus, rendkívüli és kiváló" jelzővel illetve a rendezést.

Tao Vej-tung, a szervezőbizottság szóvivője úgy fogalmazott: „olyan olimpiát rendeztünk, amely bekerül a történelembe”.

A játékok résztvevőit, közreműködőit elkülönítették, a buborékrendszer minden tagját naponta tesztelték. Az olimpiához kapcsolódóan elvégzett összesen 1.7 millió vizsgálatból 437 hozott pozitív eredményt, 265 a Pekingbe érkezéskor és 172 a buborékban.

Csang Csia-tung, a szervezőbizottság alelnöke hangsúlyozta: annak ellenére, hogy koronavírusos időszakban került sor az olimpiára, a várakozásoknak megfelelően alakult és sikeres volt, mivel biztonságos környezetet teremtettek a résztvevők számára.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
9 órája

NOB: nincs menetrendje az orosz sportot sújtó szankciók feloldásának

Téli sportok
12 órája

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
12 órája

Megvalósulhat-e még Lindsey Vonn tündérmeséje?

Téli sportok
13 órája

Milánó 2026: visszalépett a kanadai műkorcsolyapáros

Téli sportok
Tegnap, 22:01

Milánó 2026: hat magyar sportoló már a helyszínen készül

Téli sportok
Tegnap, 19:55

Milánó 2026: veszélybe került Leon Draisaitl olimpiai részvétele

Jégkorong
Tegnap, 19:35

Milánó 2026: olasz sílövő bukott meg a doppingvizsgálaton

Téli sportok
Tegnap, 19:01
Ezek is érdekelhetik