Peking 2022: már magyar aranyat is jósol a Gracenote

Vágólapra másolva!
2021.11.11. 12:03
null
2018-ban Pjongcsangban megszületett az első magyar aranyérem a téli olimpiák történetében (Fotó: AFP)
A Nielsen adatelemző leányvállalata, a Gracenote legfrissebb kimutatása immáron egy aranyat, egy ezüstöt és egy bronzot jósol a magyar sportolóknak a jövő évi pekingi téli olimpián.

 

A cég októberi elemzése még csak három harmadik helyet vetített előre a mieink számára a kínai fővárosban, ám az elmúlt egy hónapban elért eredmények hatására már sokkal jobb szereplést prognosztizál. A Gracenote nem részletezte, hogy konkrétan kik nyerik az érmeket.

A virtuális éremtáblázatot továbbra is Norvégia vezeti 44 éremmel, köztük 22 arannyal.

Az előzetes statisztikák alapján az Orosz Olimpiai Bizottság sportolói végeznek a második helyen Pekingben, nekik 14 elsőséget jósol a rendszer, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a németek jöttek fel 11 győzelemmel.

A Gracenote csak négy aranyérmet jósol a házigazda kínai sportolóknak, ugyanakkor a cég az ő esetükben minimális mintából tudott dolgozni, mivel a koronavírus-járvány miatt a legtöbb versenyről hiányoztak.

A pekingi olimpia február 4-én kezdődik.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Jégkorong: igazi sztárparádé várható az olimpián

Jégkorong
56 perce

Milánó 2026: érvényben marad az orosz hokiválogatott kizárása

Egyéb egyéni
2025.05.27. 15:05

Milánó 2026: az infrastrukturális munkálatok felgyorsítását rendelte el az olasz kormány

Egyéb egyéni
2025.05.22. 12:50

Milánó 2026: a MOB elfogadta a sportági előrejelzéseket

Téli sportok
2025.05.05. 17:22

Hét év után visszatér az olimpiai bronzérmes jégtáncos páros

Téli sportok
2025.05.01. 17:30

Tóth Zita: Az olimpia és a világkupa-pontszerzés az álmom

Téli sportok
2025.04.16. 09:04

Milánó 2026: bemutatták az olimpiai fáklyát

Téli sportok
2025.04.14. 16:26

További százmillió euróval nőttek a milánói téli olimpia költségei

Egyéb egyéni
2025.04.10. 18:14
Ezek is érdekelhetik