Sílövészet: visszavonult a négyszeres olimpiai bajnok

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.04.09. 12:03
Bejelentette visszavonulását Emil Hegle Svendsen, a norvégok négyszeres olimpiai bajnok sílövője. A 32 éves sportoló hétfőn úgy fogalmazott, „sokkal nehezebb volt meghoznia ezt a döntést, mint gondolta”, ennek ellenére nem érzett motivációt arra, hogy felkészüljön a jövő évi, östersundi világbajnokságra.

Svendsen pályafutása során nyolc érmet nyert az ötkarikás játékokon, 2010-ben Vancouverben és 2014-ben Szocsiban egyaránt kétszer állhatott a dobogó tetejére, idén februárban Pjongcsangban két ezüstérmet és egy bronzérmet szerzett, s ő vitte országa zászlóját a megnyitóünnepségen.

Olimpiai sikerei mellett 12-szeres világbajnok, 38 alkalommal nyert világkupaversenyt, s a 2009–2010-es idényben megnyerte az összetett vk-t is.

A múlt héten a két legeredményesebb téli olimpikon, a sílövő Ole Einar Björndalen, valamint a szintén norvég sífutó, Marit Björgen jelentette be a visszavonulását.

Legfrissebb hírek

NOB: nincs menetrendje az orosz sportot sújtó szankciók feloldásának

Téli sportok
1 órája

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
1 órája

Megvalósulhat-e még Lindsey Vonn tündérmeséje?

Téli sportok
2 órája

Milánó 2026: visszalépett a kanadai műkorcsolyapáros

Téli sportok
13 órája

Milánó 2026: hat magyar sportoló már a helyszínen készül

Téli sportok
15 órája

Milánó 2026: veszélybe került Leon Draisaitl olimpiai részvétele

Jégkorong
16 órája

Milánó 2026: olasz sílövő bukott meg a doppingvizsgálaton

Téli sportok
16 órája

A nagyon könnyűektől a nagyon nehezekig – 10 kérdés a téli olimpiák történetéből

Téli sportok
20 órája
Ezek is érdekelhetik