Téli olimpia: tripláztak a németek északi összetettben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.02.22. 12:12
Az északi összetett versenyzők csapatversenyét rendezték csütörtökön, a Pjongcsangban zajló téli olimpián. A győzelmet a németek szerezték meg, akik ezzel a szakág mindhárom aranyát begyűjtötték.

A síugrásban Ausztria volt a legjobb, időre átszámítva hat másodperccel indulhattak korábban a németeknél, 19-cel a japánoknál és 27-tel a címvédő norvégoknál a 4x5 km-es sífutó váltóban. A németek gyorsan ledolgozták a hátrányt, a norvégok pedig felértek a japánokra, és módszeresen elkezdték behozni az éllovasokat. A német Vinzenz Geiger azonban nem akarta megvárni, hogy a két üldöző felérjen rá, ezért otthagyta osztrák riválisát és több mint tíz másodperces előnnyel váltotta Fabian Riesslét.

Ő viszont alaposan megnyomta az iramot, így a különbség rövidesen félpercesre nőtt, a többiek ezt követően inkább az ezüstéremre koncentráltak. Féltávnál a németek előnye 40 másodperc fölött volt, az utolsó váltásnál pedig már egy perc, azonban az üldözők megfogyatkoztak, mart a japánok lemaradtak, igaz a norvégok is kaptak hat másodpercet.

Utolsó emberük, Jörgen Gräbak azonban megfordította az állást, így végül a toronymagasan győztes németek mögött ők lettek az ezüstérmesek, a bronz pedig az osztrákoké lett.

TÉLI OLIMPIA, PJONGCSANG
ÉSZAKI ÖSSZETETT, CSAPATVERSENY
1. Németország (Vinzenz Geiger, Fabian Riessle, Eric Frenzel, Johannes Rydzek) 46:09.8 perc
2. Norvégia +52.7 mp hátrány
3. Ausztria +1:07.8 p hátrány
4. Japán +2:08.8
5. Franciaország +2.27.2
6. Finnország +2:30.7

Legfrissebb hírek

Varázslatos itáliai napok – képösszeállítás a 2026-os téli olimpiáról

Képes Sport
2026.03.01. 14:51

Távozott a következő téli olimpia szervezőbizottságának vezérigazgatója

Téli sportok
2026.02.25. 14:41

Donald Trump kedden a Fehér Házban fogadta a téli olimpián aranyérmes amerikai férfi jégkorong-válogatott tagjait

Téli olimpia 2026
2026.02.25. 12:30

Gyulay Zsolt: Tudtuk, hogy nem lesz éremeső, de a magyar sportolók tisztességesen helytálltak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 22:42

Cristiano Ronaldo is üzent a súlyos sérülést szenvedő Lindsey Vonn-nak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 19:25

Az NHL-sztárok remek tornát és döntőt varázsoltak a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 06:46

Ajándék csúcshoki – Bodnár Zalán publicisztikája

Téli olimpia 2026
2026.02.23. 23:05

Sikeres olimpiai szereplés volt? – Karádi Zoltán jegyzete

Téli olimpia 2026
2026.02.23. 23:05
Ezek is érdekelhetik