Téli olimpia: szépséghadsereg támogatja az észak-koreai csapatot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.13. 13:05
null
A húszas éveik elején járó, legalább 160 centiméter magas lányok alkotják a szurkolótábort (Fotó: AFP)
Az észak-koreai sportolók pjongcsangi szereplését nem kíséri akkora visszhang, mint a velük érkező szurkolókét, a mosolygó és éneklő cheerleaderek látványa egyszerre látványos és hátborzongató.

 

 

A csapattal 229 női drukker érkezett, ők a delegáció részeként tartózkodnak a szomszédos országban. A New York Times riportban számolt be a csapat érdekes világáról, arról, hogy Kim Dzsong Un szépséghadseregének nevezett nők milyen stratégiai szerepet töltenek be az olimpia észak-koreai propaganda-kampányában.

 




 

A lap szerint a cheerleaderek szigorú ellenőrzés alatt állnak, a szálláson kétágyas szobákban laknak, és a szomszédos hotelben 30 fős csoportban étkeznek, olyankor két kísérő vigyáz rájuk. A sportesemények színhelyére egyenmelegítőben érkeznek, és régi koreai népdalok mellett az egységről énekelnek. Sohasem mozognak egyedül még a mellékhelyiségbe is csoportosan távoznak.

A kiválasztási kritériumoknak azok felelnek meg, akik jól alkalmazkodnak az észak-koreai rezsimhez, megfelelő családokból származnak, és megfelelnek a magassági és korosztályi követelményeknek, azaz legalább 160 centiméter magasak és a húszas éveik elején járnak.

229-en szorítanak az észak-koreai versenyzőkét (Fotó: AFP)
229-en szorítanak az észak-koreai versenyzőkét (Fotó: AFP)

 

Egy egykori észak-koreai cheerleader, Han Szeo Hi (aki már 2006-ban Dél-Koreába szökött) a CNN-nek elmondta, hogy szülőhazája szurkolóit végig szemmel tartják, akármit is csinálnak Pjongcsangban. Így ők is tisztában vannak azzal, hogy elég egy rossz lépés, és az otthon maradt családtagjaik kerülnek bajba.

Emlékei szerint nekik mindent megtiltottak: nem beszélhettek idegenekkel, nem reagálhattak újságírói kérdésekre, de még a szemkontaktust is kerülniük kellett, ha külföldre mentek. Viszont minden lehetőséget meg kellett ragadniuk, hogy hazájukat dicsőítő dalokat énekeljenek.

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: norovírus fertőzött meg finn női hokisokat

Jégkorong
30 perce

Tíz jégkorongozó, akire érdemes figyelni Milánóban

Téli olimpia 2026
1 órája

Milánó 2026: kényszerű csere a kanadai hokiválogatottban

Jégkorong
2 órája

A NOB nyitott arra, hogy a jövőben korábban rendezzék a téli olimpiát

Téli sportok
3 órája

Téli olimpia: nagy bukás és amerikai elsőség a férfi lesiklók első edzésén

Téli sportok
4 órája

Milánó 2026: ismét a legjobb három nemzet közé kerülnének a németek

Téli sportok
4 órája

Svájc az egyetlen jelölt a 2038-as téli olimpia megrendezésére

Téli sportok
7 órája

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
12 órája
Ezek is érdekelhetik