Téli olimpia: gyorskorcsolyázó viszi a magyar zászlót

2018.02.07. 11:04
null
Nagy Konrád (Fotó: MOB/Szalmás Péter)
A gyorskorcsolyázó Nagy Konrád viszi a magyar zászlót a pjongcsangi téli olimpia pénteki megnyitóünnepségén.

 

Legutóbb a 2002-es, Salt Lake City-i játékokon érte nagypályás gyorskorcsolyázót az a megtiszteltetés, hogy a magyar csapat első, lobogót tartó embereként vonulhatott a stadionba a nyitó ceremónián. Akkor Egyed Krisztina vitte a piros-fehér-zöld zászlót, azóta kétszer rövid pályás gyorskorcsolyázóra, egyszer műkorcsolyázóra esett a választás.

A 25 éves, egyetemi világbajnok Nagy Konrád másodszor szerepelhet olimpián, Szocsiban 26. lett 1500 méteren, az idén kedvenc távja mellett 1000 méteren is indulási jogot szerzett.

Az éremesélyes rövid pályás gyorskorcsolyázók szóba sem kerülhettek zászlóvivőként, mivel másnap az első hivatalos versenynapon már szerepelnek, így számukra nem lett volna szerencsés részt venni az általában legalább három órán át tartó megnyitón, amelyre várhatóan dermesztő hidegben kerül sor.

Ráadásul később kiderült, éppen akkorra kaptak edzéslehetőséget, így azok sem vesznek részt az eseményen közülük, akik szombaton nem lépnek jégre.

A XXIII. téli olimpia megnyitóünnepsége magyar idő szerint pénteken délben kezdődik.

Legfrissebb hírek

Francia Alpok 2030: a síalpinizmus marad a programban

Téli olimpia 2026
2026.06.25. 23:03

Pekingben rendezik a korcsolyasportok első közös világbajnokságát

Téli sportok
2026.06.11. 10:59

Lyonban lehet a hokitorna a 2030-as téli olimpián

Téli sportok
2026.06.01. 20:02

Liu Shaolin: Legyen az bárhol, a jégpálya az otthonom

Téli sportok
2026.05.18. 09:25

Francia Alpok 2030: Hollandiában lehet a gyorskorcsolya

Téli sportok
2026.05.14. 14:17

Téli olimpia 2038: a svájciak többsége támogatja a rendezést

Egyéb egyéni
2026.05.06. 18:56

„Lehet, hogy visszavonulok” – Lindsey Vonn még nem tudja, mit tartogat neki a jövő

Téli sportok
2026.05.01. 13:36

Az IIHF elnöke aggódik a 2030-as olimpiai hokitorna miatt

Téli sportok
2026.04.30. 18:39
Ezek is érdekelhetik