Téli olimpia: a magyar sífutó hosszú távú tervei

2018.02.07. 15:34
A sífutó Kónya Ádám a pjongcsangi téli olimpia után legalább még további egy, de akár két ötkarikás részvételben reménykedik.

„Nem időeredményben vagy helyezésben gondolkodom jelenleg, hanem olyan érzéssel szeretnék célba érni, hogy a maximumot nyújtottam, illetve az odáig vezető úton minden tőlem telhetőt megtettem, és hogy a rajton a lehető legjobb állapotban legyek” – fogalmazta meg a dél-koreai játékokra vonatkozó terveit a 25 éves sífutó.„Nem időeredményben vagy helyezésben gondolkodom jelenleg, hanem olyan érzéssel szeretnék célba érni, hogy a maximumot nyújtottam, illetve az odáig vezető úton minden tőlem telhetőt megtettem, és hogy a rajton a lehető legjobb állapotban legyek” – fogalmazta meg a dél-koreai játékokra vonatkozó terveit a 25 éves sífutó.

Kónya Ádám Pjongcsangban két számban indul, előbb a klasszikus stílusú egyéni sprintversenyben, majd a szabadstílusú 15 kilométeren. Bevallása szerint mindkét „műfajt” ugyanúgy szereti, de a hosszabb távot jobban kedveli, ráadásul a mostani szezonban a gyorsabb szabad stílusban voltak jobb eredményei.

„A felkészülésemet nem befolyásolta és nem nehezítette, hogy mindkét stílusban versenyzek, ma szabad, tegnap klasszikus stílusban gyakoroltam – mondta az MTI-nek szerdai tréningjét követően a veszprémi születésű sportoló, aki arról is beszámolt, hogy őt eléggé megviselte a nyolcórás időeltolódás, emiatt egy edzést ki is kellett hagynia. – Jót tett a pihenés, mert a mostani tréninget éreztem a legjobbnak az elmúlt két-három hétből.”

A körülményeket ideálisnak nevezte, szerinte a hó jó minőségű. Hozzátette, őt a helyenként mínusz 15 Celsius-fok alatti hideg sem zavarja, ha olyan tiszta, napos idő van, mint ami Pjongcsangban jellemző.

Kónya Ádám már 2016 decemberében A kvótát szerzett, igaz, a nemzetközi szövetség csak idén januárban hirdette ki hivatalosan az indulási jogokat. Amint elmondta, a biztos részvétel nem változtatott a felkészülésén. Megjegyezte, akkor kirobbanó formában volt, a mostani szezonja viszont eddig hullámzóbban alakult.

Elmesélte, hogy az érettségiig az ausztriai Schladmingban élt, ahol 15 évesen ismerkedett meg a sportággal, amelybe azonnal beleszeretett. Azóta ugyan hazaköltözött, de amikor augusztusban elkezdődik a felkészülés a következő szezonra, rendszeresen visszatér a nyugati szomszédokhoz. Hosszú távú tervei között említette, hogy elérje a világkupa-szerepléshez szükséges szintet, majd a vk-sorozat mezőnyének olyan tagja akar lenni, aki nemcsak elindul, hanem alkalmanként akár egy-egy kiugró eredményre is képes.

Kónya Ádám jövő kedden előbb az egyéni sprintben, majd három nappal később 15 kilométeren lesz érdekelt Pjongcsangban.

Legfrissebb hírek

Részegen versenyzett a brit sífutó Oslóban

Téli sportok
2026.03.15. 13:25

Agyrázkódást szenvedett a 11-szeres olimpiai bajnok Klaebo

Téli sportok
2026.03.13. 15:40

Varázslatos itáliai napok – képösszeállítás a 2026-os téli olimpiáról

Képes Sport
2026.03.01. 14:51

Távozott a következő téli olimpia szervezőbizottságának vezérigazgatója

Téli sportok
2026.02.25. 14:41

Donald Trump kedden a Fehér Házban fogadta a téli olimpián aranyérmes amerikai férfi jégkorong-válogatott tagjait

Téli olimpia 2026
2026.02.25. 12:30

Gyulay Zsolt: Tudtuk, hogy nem lesz éremeső, de a magyar sportolók tisztességesen helytálltak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 22:42

Cristiano Ronaldo is üzent a súlyos sérülést szenvedő Lindsey Vonn-nak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 19:25

Az NHL-sztárok remek tornát és döntőt varázsoltak a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 06:46
Ezek is érdekelhetik