Pjongcsang 2018: az összes orosz indulónak volt doppingvizsgálata

MTI MTIMTI MTI
2018.02.03. 16:01
A pénteken rajtoló téli olimpiai játékok előtt valamennyi, Pjongcsangban induló orosz sportoló átesett dopppingvizsgálaton – közölte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) orvosi részlegének vezetője.

Richard Budgett azt mondta, hogy tavaly április 1-től idén január 31-ig zajlottak az ellenőrzések, s több mint 16 ezer mintavétel történt.

Nemcsak az oroszokat szűrték, hanem szavai szerint kiemelt figyelmet fordítottak az érintett téli sportágak legjobb húsz versenyzőjére, különösképpen azokra, akik „gyanús" eredményeket értek el, vagy már volt korábban doppingesetük.

„Az oroszoknál a teljes csapatot teszteltük” – jelentette ki.

Az Orosz Olimpiai Bizottságot december elején kizárta a játékokról a NOB, az engedélyt kapó 169 orosz sportoló – aki bizonyítottan tisztán készült – csak semleges zászló alatt versenyezhet Pjongcsangban.

Legfrissebb hírek

Francia Alpok 2030: a síalpinizmus marad a programban

Téli olimpia 2026
2026.06.25. 23:03

Lyonban lehet a hokitorna a 2030-as téli olimpián

Téli sportok
2026.06.01. 20:02

Téli olimpia 2038: a svájciak többsége támogatja a rendezést

Egyéb egyéni
2026.05.06. 18:56

„Lehet, hogy visszavonulok” – Lindsey Vonn még nem tudja, mit tartogat neki a jövő

Téli sportok
2026.05.01. 13:36

Az IIHF elnöke aggódik a 2030-as olimpiai hokitorna miatt

Téli sportok
2026.04.30. 18:39

Téli olimpia: Párizsban vagy Lyonban lehet a hokitorna a nizzai vétó miatt

Téli sportok
2026.04.28. 19:14

Varázslatos itáliai napok – képösszeállítás a 2026-os téli olimpiáról

Képes Sport
2026.03.01. 14:51

Távozott a következő téli olimpia szervezőbizottságának vezérigazgatója

Téli sportok
2026.02.25. 14:41
Ezek is érdekelhetik