Az Északi Játékok öröksége - emlékezetes történetek a téli olimpiáról

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
Vágólapra másolva!
2014.02.08. 08:23
null
A téli olimpiák történetének egyik legnagyobb meglepetését okozták az amerikai jégkorongozók a Szovjetunió legyőzésével 1980-ban (Fotó: americanheritage1.com)
Nyári társához hasonlóan mára a téli olimpia is óriási üzletté nőtte ki magát. Az első fecskék, az amatőr versenyzők elképzelni sem tudták volna, hogy alig száz év múlva már hihetetlen pénzösszegek forognak a sportágakban, és hogy sokan a csalástól sem riadnak vissza a dicsőség érdekében. Összeállításukban felidézzük a téli olimpiák történetének néhány fontos, emlékezetes fejezetét.

Elég nehezen kezdődött. Nem sokkal az első világháború előtt, 1911-ben egy olasz nemesember, gróf Eugenio Brunetta d’Usseaux a következő ötlettel fordult a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz: „Uraim! Van egy javaslatom. Rendezzünk téli sportversenyeket is!” – mondta.

„Inkább ne!” – hangzott a válasz, de nem a Pierre de Coubertin vezette testület, hanem az 1912-es stockholmi nyári olimpia szervezőbizottsága reagált így a felvetésre.

Volt rá oka. Akkoriban már javában zajlottak az úgynevezett Északi Játékok, s az esemény szuverenitását a svédek mindenképp meg akarták őrizni. Ráadásul az infrastruktúra sem állt készen, így a bővítésről szó sem lehetett. Bár 1908-ban, Londonban a műkorcsolya már szerepet kapott, Brunetta ennél jóval gazdagabb programot képzelt el. A történet azért is érdekes, mert az Északi Játékok ötletgazdája, a svéd Viktor Balck sokat dolgozott azért, hogy a téli sportok az olimpia szerves részévé váljanak.

Az első világháború után Antwerpenben (1920) a műkorcsolyát és a jégkorongot is műsorra tűzték, de az igazi változás négy évvel később következett be.

A legelső

Chamonix, 1924 (Fotó: pointsdactu.org)
Chamonix, 1924 (Fotó: pointsdactu.org)

A Chamonix-ban rendezett téli olimpia résztvevőinek tulajdonképpen fogalmuk sem volt, hogy miben is lettek elsők. Ugyanis a versenyeket eredetileg nemzetközi téli sporthétként rendezték meg, és csak utólag, 1925-ben nyilvánították olimpiának.

A svédek továbbra sem ujjongtak, és a norvégok is inkább a legendás Holmenkollen sorozatukat favorizálták. Végül mű- és gyorskorcsolyában, jégkorongban, bobban, síelésben, curlingben, biatlonban, síugrásban, sífutásban és északi összetettben mérték össze tudásukat a versenyzők. Ellenzők ide vagy oda, a játékokat megrendezték, és innentől kezdve már nem volt megállás.

Felvételek az 1936-os garmisch-partenkircheni olimpiáról

Mérföldkövek
1924
Megrendezik az első téli olimpiai játékokat a franciaországi Chamonix-ban.
1936
Garmisch-Partenkirchenben először versenyeznek az alpesi sízők.
1952
Oslóban először használnak számítógépet a műkorcsolyaversenyek során
1956
Cortina d’Ampezzóban először közvetít a televízió, első alkalommal indulnak a szovjet sportolók.
1972
Szapporó révén Ázsia először ad otthont téli olimpiának.
1980
Először használnak műhavat (Lake Placid).
1984
A keleti blokkból elsőként Szarajevó rendezheti a játékokat, az első téli paralimpia éve.
1994
Az első alkalom, amikor a téli olimpiát (Lillehammer) más évben rendezik, mint a nyárit
1998
Megjelennek a női jégkorongozók
2002
Az ausztrál rövid pályás gyorskorcsolyázó, Steven Bradbury hihetetlenül szerencsés körülmények között nyeri meg az első aranyat a déli féltekének.

A legszomorúbb

Az 1936-os téli olimpiát a németországi Garmisch-Partenkirchenben rendezték. A náci párt vezetője, Adolf Hitler felismerte a játékokban rejlő óriási lehetőséget, és főpróbaként tekintett az eseményre a nagy, berlini nyári olimpia előtt.

A küldöttségeknek pedig minden bizonnyal szemet szúrt, hogy a Münchentől a helyszínig épített vadonatúj autósztráda tele volt antiszemita jelszavakkal, de végül ezeket a játékok idejére visszavették.

Néhány tudósítás szerint a megnyitón, a bevonulásnál nemcsak a hazai sportolók, hanem az osztrákok, a franciák és a britek is hitleri köszöntés jegyében emelték fel karjukat, és néztek a díszpáholy felé… Habár az olimpiai szalutálás kézmozdulata és a hitleri köszöntés nagyon hasonlít egymáshoz…

Ezt követően a második világháború kitörése miatt 1948-ig szünet következett a játékok életében.

A legmeglepőbb

1960-ra Squaw Valley (magyarul Indiánasszony-völgy) szerezte meg a jogot a rendezésre. A NOB döntéshozói valószínűleg nem voltak teljesen tisztában vele, mire voksoltak. Amikor az amerikai település hivatalosan is megkapta a lehetőséget, a helyszínt sűrű erdő borította. A városnak még polgármestere sem volt, és annak ellenére vallotta magát síközpontnak, hogy mindössze egy ülőlift és egy ötvenszobás hotel állt rendelkezésre infrastruktúra gyanánt.

Avery Brundage NOB-elnök
Squaw Valleyben (Fotó: wikipedia)
Avery Brundage NOB-elnök Squaw Valleyben (Fotó: wikipedia)

A NOB amerikai elnöke, Avery Brundage hiába jelentette ki, hogy „Ezeknek elment az eszük”, az egyik főszervező, Alexander Cushing akkora vehemenciával vetette bele magát a munkába, hogy a pályázat végül sikeres lett. A szintén kandidáló, sokkal jobb adottságokkal büszkélkedő innsbruckiak teljesen megdöbbenve és hitetlenkedve fogadták a vereség hírét.

Az előkészületek sikeresek voltak, így Squaw Valley meg tudta rendezni az olimpiát, amelynek megnyitóját és záró ünnepségét maga Walt Disney koreografálta.

A legamatőrebb

Szapporó, 1972. Ez az első ázsiai helyszín. A már említett Avery Brundage nem hazudtolta meg magát, makacsul ragaszkodott az akkor még érvényben lévõ szabályhoz, mely szerint kizárólag amatőr sportolók vehetnek részt. Mindenképp példát akart statuálni, és kizárt egy alpesi síelőt. A baj csak az volt, hogy a választás a háromszoros világbajnok Karl Schranzra, az egyik legnépszerűbb osztrákra esett. A vita néhány költségtérítés címén folyt, de nem volt mese, az alpesi sízőnek haza kellett utaznia. Eleinte az osztrákok azzal fenyegettek, hogy a teljes csapatot hazarendelik, ám végül mégis a maradás mellett döntöttek.

Ausztriában óriási szimpátiatüntetést rendeztek Schranz mellett. Kanada eleve el sem küldte esélyes jégkorongcsapatát, mivel sérelmezte, hogy miközben saját nemzete profi sportolói nem, a keleti blokk országainak fizetett versenyzői elutazhattak a japán városba.

Csoda a jégen

Bár a 2002-es, Steven Bradbury-féle rövid pályás gyorskorcsolya-győzelem szintén beleillik ebbe a kategóriába, annak szerencsefaktora jóval nagyobb volt az Egyesült Államok 1980-as diadaláénál a Lake Placid-i hokitornán 1980-ban. A Miracle on Ice (Csoda a jégen) néven elhíresült sikertörténetben az amerikaiak amatőr és főiskolás csapattal szerezték meg az elsőséget a szuperklasszisokkal teletűzdelt szovjetek előtt. A történetből film is készült, ugyanúgy Csoda a jégen címmel.

Mike Eruzione győztes gólja 3–3 után az Egyesült Államok–Szovjetunió mérkőzésen

Az utolsó percek

A teljes mérkőzést is megtekintheti ide kattintva!

A különválás

A NOB nem akarta, hogy az időközben egyre jelentősebbé váló téli olimpia és a nyári játékok gyengítsék egymást, így elhatározta, hogy az 1992-es albertville-i olimpia után már nem egy naptári évben tartják meg a két rendezvényt. A következő téli viadalnak így már 1994-ben otthont adott a norvégiai Lillehammer, és azóta a két változat kétévente váltja egymást.

A legbotrányosabb

Salt Lake Citybe látogatott a világ 2002-ben. Az amerikaiak felkészülten, remek feltételek mellett adtak otthont a játékoknak, igaz, különös körülmények között előzték meg a többi kandidálót: még az olimpia kezdete előtt fény derült arra, hogy néhány NOB-tagot egész egyszerűen lefizettek a szavazatukért. A belga elnök, Jacques Rogge szembeszállt a tiltakozókkal (mást nem nagyon tehetett), és Salt Lake City megrendezhette az olimpiát.

Ez tényleg az enyém? (Fotó: couriermail.com.au)
Ez tényleg az enyém? (Fotó: couriermail.com.au)

A játékokon újra bebizonyosodott, hogy a műkorcsolya sebezhető sportág, túl nagy szerepet kap benne a szubjektivitás. Az orosz Jelena Berezsnaja, Anton Sziharulidze páros annak ellenére nyert, hogy a kanadai Jamie Salé, David Pelletier kettős sokkal szebb programot mutatott be. A ludas az egyik francia pontozóbíró, Marie-Reine Le Gougne volt, aki később bevallotta, hogy Didier Gailhaguet nyomást gyakorolt rá. A francia szövetség első embere megkérte, hogy a többiek teljesítményétõl függetlenül az oroszokat segítse (a jégtáncosoknál várt „viszonzáspontokért” cserébe). Utólag a NOB a kanadaiaknak is megítélte az aranyat

Steven Bradbury – Minden idők legmázlisabb olimpiai bajnoki címének története két percben

Tragikus közelmúlt

A legutóbbi téli olimpia Vancouverben meglehetősen tragikusan kezdődött. Két nappal a megnyitó előtt edzés közben baleset érte, és nem sokkal utána életét veszítette Nodar Kumaritasvili grúz szánkós. A pályát már korábban is veszélyesnek nyilvánították, különösen a veszélyes utolsó kanyar miatt, ezzel együtt a szakvélemények szerint Kumaritasvili hibája is kellett a tragédia bekövetkezéséhez. A történtek rányomták bélyegüket a megnyitóra is.

A vancouveri játékok a harmadik kanadai olimpia volt az 1976-os montreali nyári és az 1988-as calgaryi téli játékok után.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik