Szocsi 2014: Selänne közelíti meg leginkább a magyar korrekordert

MTI MTIMTI MTI
2014.01.30. 06:37
Öt jégkorongozó is negyvenéves kora felett szerepel majd a jövő hét pénteken kezdődő szocsi téli olimpián. A korrekorder a magyar Ordódy Béla.

Amint az olimpiai sajtószolgálat hírében olvasható: a legidősebb Teemu Selänne, aki július 3-án tölti be a 44. életévét. Neki ez lesz a hatodik olimpiája, eddig három érmet szerzett. A 2006-os torinói játékokon második, 1998-ban Naganóban és 2010-ben Vancouverben harmadik lett a finn válogatottal.

A cseh Jaromír Jágr az olimpia alatt, február 15-én tölti be a 42. évét. A csatár egyike annak a 25 játékosnak, aki egyaránt büszkélkedhet olimpiai (1998) és világbajnoki aranyéremmel (2005, 2010), valamint Stanley-kupa-győzelemmel (1991, 1992).

A szintén 42 esztendős Petr Nedved első olimpiája még 1994-ben volt Lillehammerben, de akkor a kanadai válogatott tagjaként játszott – és lett ezüstérmes –, húsz évvel később pedig a második ötkarikás tornájára készülhet, immár a cseh csapat csatáraként.

A svéd Daniel Alfredsson és a lett Sandis Ozolins egyaránt 41 éves, előbbi 2006-ban aranyérmes volt Torinóban. Ozolinsnak nincs ötkarikás érme, de még a FÁK színeiben 1992-ben junior-világbajnok lett.

Az olimpiai korrekorder egyébként egy magyar: Ordódy Béla 1928-ban, St. Moritzban 48 évesen és 29 naposan szerepelt kapusként.

 

Legfrissebb hírek

Varázslatos itáliai napok – képösszeállítás a 2026-os téli olimpiáról

Képes Sport
2026.03.01. 14:51

Távozott a következő téli olimpia szervezőbizottságának vezérigazgatója

Téli sportok
2026.02.25. 14:41

Donald Trump kedden a Fehér Házban fogadta a téli olimpián aranyérmes amerikai férfi jégkorong-válogatott tagjait

Téli olimpia 2026
2026.02.25. 12:30

Gyulay Zsolt: Tudtuk, hogy nem lesz éremeső, de a magyar sportolók tisztességesen helytálltak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 22:42

Cristiano Ronaldo is üzent a súlyos sérülést szenvedő Lindsey Vonn-nak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 19:25

Az NHL-sztárok remek tornát és döntőt varázsoltak a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 06:46

Ajándék csúcshoki – Bodnár Zalán publicisztikája

Téli olimpia 2026
2026.02.23. 23:05

Sikeres olimpiai szereplés volt? – Karádi Zoltán jegyzete

Téli olimpia 2026
2026.02.23. 23:05
Ezek is érdekelhetik