Szocsi 2014: közel a megállapodás az NHL hokisaival

MTI MTIMTI MTI
2013.07.02. 08:58
Közel a megállapodás az érintettek között, így szinte biztos, hogy az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) játékosai is ott lehetnek a jövő évi szocsi téli olimpián.

Hétfőn Gary Bettman, az NHL vezetője, René Fasel, a Nemzetközi Jégkorongszövetség (IIHF) elnöke, valamint Donald Fehr, a játékos-szakszervezet vezetője öt órán át tárgyalt New Yorkban a részletekről.

„Még van néhány dolog, amit meg kell beszélnünk, de úgy gondolom, hamarosan bejelenthetjük a megegyezést” – nyilatkozta Gary Bettman.

Az NHL-es klubtulajdonosok nehezményezik többek között, hogy semmilyen kompenzációt nem kapnak a busásan megfizetett sztárjaikért, ráadásul két hétre szünetelne a bajnokság az olimpia alatt, így bevételkiesést is el kellene könyvelniük. Elsősorban nem pénzbeli ellenszolgáltatást remélnek, hanem kereskedelmi jogokat szeretnének kicsikarni a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól.

A játékosok közül több orosz világsztár már jelezte: ők mindenképpen szeretnének ott lenni a hazájukban sorra kerülő ötkarikás játékokon.

Legfrissebb hírek

NHL: a Winnipeg Jets eltiltotta olimpiai bajnok kapusát

Amerikai sportok
2026.09.17. 10:09

Francia Alpok 2030: elégedett a koordinációs bizottság a helyszíni szemle után

Téli sportok
2026.09.16. 14:55

NHL: Szongoth Domán gólpasszt adott a Bruins ellen

Amerikai sportok
2026.09.14. 20:31

NHL: Szongoth Domán gólt lőtt a Buffalo fiataljainak meccsén – videó

Amerikai sportok
2026.09.14. 07:05

Szongoth Domán ott lesz a Buffalo Sabres táborában

Amerikai sportok
2026.09.10. 17:44

Francia Alpok 2030: távozik a szervezőbizottság vezetője

Téli sportok
2026.09.09. 12:08

Francia Alpok 2030: szabad az út az NHL-esek előtt

Jégkorong
2026.09.01. 13:58

NHL: rekordszerződést kötött a Colorado hátvédje

Amerikai sportok
2026.08.29. 10:49