Alpesi sí: az olasz Paris nyerte Kitzbühelben a lesiklást

Vágólapra másolva!
2013.01.26. 13:39
Az ausztriai Kitzbühelben folytatódott a férfi alpesi sízők világkupa-sorozata. A szombati lesiklást az olasz Dominik Paris nyerte a kanadai Erik Guay és az osztrák Hannes Reichelt előtt.
Eleinte egymást váltották a versenyzők az élen, míg aztán a negyedikként rajtoló osztrák Franz Max olyan időt ért el, amivel már stabilan, egészen a szakág legjobbjainak csoportjáig az élen tudott maradni. Ott Klaus Kröll indult elsőként, de 12 századdal ő is honfitársa mögé szorult. Majd jött a francia Johann Clarey, aki az utolsó előtti időmérő pontig vezetett, ám akkor bukott, s emiatt félbe is kellett szakítani a versenyt. A kényszerszünet nem tett jót az utána következő, a pénteki szuper-G-futamot megnyerő norvég Aksel Lund Svindalnak, aki így csak az ötödik időt érte el, ám ezt követően beindult a tűzijáték. Először is jött Dominik Paris, aki 61 századdal verte Maxot, és vette át a vezetést, míg Guay csak 13 századdal maradt el tőle. Reichelt 36, a szlovén Andrej Sporn pedig 58 századdal kapott ki, de így is elfoglalták a verseny első négy helyét. Egy valaki volt még hátra a legjobbak közül, méghozzá a 19-es rajtszámú olasz Christof Innerhofer, aki büntetésből csak negyvenötödikként rajtolhatott, de pénteken így is a harmadik lett. Most nem jött össze neki hasonló bravúr, csak 21. lett, így az elitcsoport után indulók közül egyedül a francia David Poissonnak sikerült az első tízbe kerülnie, aki végül az ötödik helyen zárt. Svindal végül tízedik lett, így csak 26 pontot hozott az összetett világkupában élen álló, de ezen a versenyen nem induló Marcel Hirscheren, így 62 a hátránya, míg a harmadik helyen álló amerikai Ted Ligety ezúttal kiesett.
ALPESISÍ-VK, KITZBÜHEL (AUSZTRIA)
FÉRFI LESIKLÁS
1. Dominik Paris (olasz) 1:57.56
2. Erik Guay (kanadai) +0.13
3. Hannes Reichelt (osztrák) +0.36
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Marcel Hirscher (osztrák) 935
2. Aksel Lund Svindal (norvég) 873
3. Ted Ligety (amerikai) 696
ALPESISÍ-VK, KITZBÜHEL (AUSZTRIA)
FÉRFI LESIKLÁS
1. Dominik Paris (olasz) 1:57.56
2. Erik Guay (kanadai) +0.13
3. Hannes Reichelt (osztrák) +0.36
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Marcel Hirscher (osztrák) 935
2. Aksel Lund Svindal (norvég) 873
3. Ted Ligety (amerikai) 696



Legfrissebb hírek

Lindsey Vonn bal térdében elszakadt az elülső keresztszalag, de így is indulni akar az olimpián

Téli sportok
2 órája

Tóth Zita már elhiszi, hogy felveheti a versenyt a legjobbakkal

Téli sportok
2026.01.30. 10:09

„Brazíliában nem hiszik el, hogy síző vagyok” – megszülethet az első dél-amerikai érem téli olimpián

Téli sportok
2026.01.26. 13:26

Franzoni meglepte Odermattot, és megnyerte a kitzbüheli lesiklást

Téli sportok
2026.01.24. 13:34

Alpesisí-vk: Leitgeb Richard kiesett a vk-versenyen Madonna di Campiglióban

Téli sportok
2026.01.07. 20:32

Milánó 2026: sérülés miatt lemarad a játékokról az olimpiai bajnok osztrák alpesi síző

Téli sportok
2026.01.02. 22:45

Alpesisí-vk: Tóth Zita 43. lett Courchevelben

Téli sportok
2025.12.16. 20:32

Milánó 2026: indul az összetett vk-címvédő olasz alpesi síző

Téli sportok
2025.12.12. 15:29
Ezek is érdekelhetik