Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

M. B.M. B.
2026.02.05. 23:00
Pasalic gólja hab volt a tortán (Fotó: Getty Images)
Az Atalanta 3–0-s győzelemmel búcsúztatta a Juventust a labdarúgó Olasz Kupa csütörtöki negyeddöntőjében.

A labda az Atalantánál volt többet a meccs elején, ezzel együtt a Juventus dolgozta ki a veszélyesebb helyzeteket, s Conceicao a 21. percben a keresztlécet is eltalálta. Hat perccel később viszont már a bergamóiak vezettek, a Bremer kezezéséért megadott tizenegyest Gianluca Scamacca váltotta gólra. A kapott gólra McKennie révén válaszolhattak volna a labdabirtoklásban is fölénybe kerülő torinóiak, de az amerikai légiós nem élt a lehetőséggel, így hazai előnnyel fordultak a felek.

A szünet után Rafaele Palladino együttese ráült az eredményre, így hiába játszott mezőnyfölényben a Juventus, a hazai védelem biztos lábakon állt. A 77. percben aztán szinte a semmiből újabb gólt szerzett a „La Dea”, gyors kontra végén Bellanova adta be a labdát laposan a jobb szélről, Krsztovics ugyan lemaradt róla, ám Kamaldeen Sulemana remek ütemben érkezett, s bepofozta a labdát. Nagy bajban találták magukat tehát Luciano Spalletti fiai, de feltámadás helyett újabb kék-fekete gólt láthatott a vérszemet kapó bergamói publikum: az Atalanta letámadása hibára kényszerítette a torinói védelmet, az így indult ellencsapás végén pedig Krsztovics passzát a két perce pályán levő Mario Pasalic Kelly lába között a bal alsóba helyezte.

OLASZ KUPA
NEGYEDDÖNTŐ, csütörtöki mérkőzés
Atalanta–Juventus 3–0 (Scamacca 27. – 11-esből, Sulemana 77., Pasalic 85.)

A TOVÁBBI PROGRAM
Szerda
Internazionale–Torino 2–1 (Bonny 35., A. Diouf 48., ill. Kulenovic 57.)
Február 10., kedd
21.00: Napoli–Como
Február 11., szerda
21.00: Bologna–Lazio

 

Legfrissebb hírek

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

Két meccs után újra győzött a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 19:56

Öt gólt vágott a Juventus az El-ben, kiütötte ellenfelét a Crystal Palace is

Európa-liga
2026.09.17. 23:04

Zebráktól a fekete macskákig, avagy öt-öt favorit, illetve sötét ló az Európa-ligában

Európa-liga
2026.09.16. 12:04

Nagy nehezen továbbjutott a Genoa az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2026.09.15. 19:53

Bár baj lett a kéréséből, Spalletti díjazza, hogy játékosai mindenáron nyerni akartak

Olasz labdarúgás
2026.09.14. 12:47

Serie A: Maldini tizenegyese döntött, újra kikapott az Atalanta

Olasz labdarúgás
2026.09.12. 22:46

Amorim elismerte, a Milan nem érdemelt volna győzelmet a Juventus ellen

Olasz labdarúgás
2026.09.07. 08:11