
A hazaiak favorit kettőse, Stefania Constantini és Amos Mosaner a szerda esti nyitányon még nem volt érdekelt, csütörtökön pedig a dél-koreai duó ellen lépett jégre és a papírformának megfelelően fölényes, 8–4-es sikert aratott.
A vegyes páros szám 2018-ban debütált az olimpián, s a norvég Kristin Skaslien, Magnus Nedregotten kettős akkor bronz-, négy éve pedig ezüstérmet nyert. A skandináv házaspár cortinai kezdése viszont kisebb aggodalomra adhat okot, ugyanis szerda este a brit egységtől kapott ki 8–6-ra, csütörtökön pedig az amerikai Cory Thiesse, Korey Dropkin pártól szintén 8–6-ra. Ez utóbbi vereség különösen fájó lehet a norvégok számára, ugyanis két enddel a vége előtt még 6–4-re vezettek és az utolsó, nyolcadik endet úgy bukták el két kővel, hogy ők dobhatták az utolsó követ.
Amíg a norvég egység két vereséggel kezdett, addig a legutóbbi játékokon negyedik brit, illetve a svéd csapat két győzelemnél jár, miután szerda estéhez hasonlóan csütörtök délelőtt is nyert. Előbbi az újonc észt, utóbbi a cseh kettős győzte le.
A tíz csapatot felvonultató alapszakaszban a körmérkőzések után a legjobb négy duó jut az elődöntőbe, amelyre hétfőn kerül sor, az éremcsatákat pedig kedden rendezik.
TÉLI OLIMPIA
Curling, vegyes páros, selejtező
Nagy-Britannia–Észtország 10–5
Svédország–Csehország 7–4
Egyesült Államok–Norvégia 8–6
Olaszország–Koreai Köztársaság 8–4







