A botrányhős olasz prostikkal bulizott, majd meccset nyert új klubjának

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.02.27. 12:57
null
Osvaldo, itt még az Inter mezében (Fotó: Action Images)
A februártól kölcsönben a Boca Juniorsnál szereplő Pablo Daniel Osvaldo újabb botrányba keveredett, ezúttal csapattársaival közösen. 

Az argentin Cronica úgy tudja, a klub néhány játékosa – köztük Osvaldo – a Temperley elleni, idegenben 2–0-ra megnyert bajnoki találkozó után után prostituáltak társaságában múlatta az időt a klub szállodájában.

A négyfős társaságra és a hölgy vendégekre éppen a vezetőedző, a Villarreal korábbi játékosa, Rodolfo Arruabarrena nyitott rá a parti helyszínéül kijelölt szobában, akció közben. A Cronica információi szerint a mókát Osvaldo szervezte, ezt a játékos tagadta.

A parti egyik résztvevője, Yanina Ruiz (Fotó: cronica.com.ar)
A parti egyik résztvevője, Yanina Ruiz (Fotó: cronica.com.ar)

Az első balhé után az első gólra sem kellett sokat várni, Osvaldo az uruguayi Montevideo Wanderers ellen debütált új csapata mezében, és a 43. percben szerzett találatával eldöntötte a Libertadores-kupa csoportmérkőzését, amelyet 2–1-re nyert meg a Boca.

Az argentin származású, 14-szeres olasz válogatott Osvaldo jelenleg, azaz még mindig a Premier League-ben szereplő Southampton játékosa. Az angolok egy sikertelen őszi szezon (13 bajnoki mérkőzés) után kölcsönadták a Juventusnak, majd az Internek, de mindkét esetben hamar visszaérkezett a botrányokat mágnesként vonzó támadó a feladóhoz.

A jelenlegi szezonban az Internél akkor telt be a pohár, mikor Osvaldo a pályán akart nekimenni Icardinak, amiért nem passzolt neki egy támadás során, majd szó nélkül elhagyta a csapatot. A Southampton 2015 telén egészen hazáig, az argentin Boca Juniorshoz repítette 29 éves játékosát. Itt is hamar megtalálta a baj.

Legfrissebb hírek

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33

Az Inter tizenegyesekkel legyőzte a Manchester Cityt Hongkongban

Minden más foci
2026.08.01. 15:49

Milánói receptgondok: a házi paradicsom már kevés, de wagyura nincs pénz

Minden más foci
2026.07.14. 16:57

A Real Madrid az új Modricot nézte ki a horvát válogatottból és az Interből – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.07.08. 07:12

Edzőcsere a Boca Juniorsnál, megválnak Cavanitól is – sajtóhír

Minden más foci
2026.06.20. 11:51

Az Inter meghosszabbította Chivu szerződését – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.06.18. 20:57

„Minden az én felelősségem” – a Southampton edzője a kémbotrányról

Angol labdarúgás
2026.06.02. 14:47

Száztízezer kilométer egyetlen klubért, avagy a magyar, aki nélkül idén nem kezdődött Inter-meccs

Olasz labdarúgás
2026.05.25. 09:53