Futballkomédia: Del Piero az olcsó sör és a lányok miatt jön Budapestre?

2014.08.27. 09:58
null
Az „interjúalany” (Fotó: Action Images)
Kitalált interjúrészlet bukkant fel Alessandro Del Pierótól egy labdarúgással foglalkozó olasz portál, a focuscalcio.it hasábjain, amely kedden vezető anyagában kész tényként közölte, hogy az olasz csatár az NB I-ben szereplő Budapest Honvéd játékosa lesz.

 

A lap cikke szerint, amelyben az elmúlt napokban a Honvéddal szóba hozott olasz csatár „megszólal”, Alessandro Del Piero azért választaná a magyar fővárost következő állomásául, mert olcsó a sör és szépek a lányok. Döntésében Magyarországon élő olaszok is a segítségére voltak.

„Azt olvastam, hogy olcsó a sör és már háromszáz euró körül találok magamnak albérletet a belvárosban. Abból a havi háromezer euróból, amit a Honvédtól kapok, úgy élhetek, mint egy király” – idézte a játékost a Sky Sports 1 tévécsatornára hivatkozva az oldal, de itt még nem ért véget az interjú, amelynek az említett forrásban (természetesen) semmi nyoma.

Az oldal kész tényként közölte Del Piero Honvédba igazolását
Az oldal kész tényként közölte Del Piero Honvédba igazolását

„Azt is hallottam, hogy a Gozsdu Udvarban rengeteg a szép lány, és ezt a Honvéd játékosai is megerősítették” – záródnak a szürreális és ironikus Del Piero-sorok.

A nyilvánvalóan viccnek szánt cikk szerint tehát többek között ezért döntött úgy Del Piero, hogy nem az indiai Dynamo Delhit, hanem Magyarországot választja. A valóság azonban az, és erről olasz és indiai források is beszámoltak már, hogy az indiaiak ajánlata tűnik befutónak.

Del Piero Magyarországra igazolása pedig valószínűleg megmarad viccnek, bár nem biztos, hogy a Honvéd szurkolói tudnak nevetni rajta…

Legfrissebb hírek

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

Gakpo lehet a Tottenham következő „bomba igazolása” – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.03. 12:11

Cseh válogatott kapust szerződtetett a Newcastle United

Angol labdarúgás
2026.08.03. 11:13

Randal Kolo Muani visszatért a Juventusba, Alajbegovic is érkezett – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.08.02. 20:30

Két fiatal Real Madrid-játékos a Fulhambe tart

Angol labdarúgás
2026.07.31. 11:58

Még nincs vége: 52-szeres francia válogatott, 41 éves – irány a máltai másodosztály!

Minden más foci
2026.07.27. 10:44