David Moyes megmenekült a dühös drukker lendülő öklétől - képek

Vágólapra másolva!
2014.03.26. 12:13
null
Ennek a szurkolónak már túl sok volt az újabb hazai zakó (Fotó: Daily Mail)
A Manchester United kedd este újabb megalázó vereséget szenvedett az Old Traffordon, egyes drukkerek pedig rettentő nehezen viselték el az újabb kínos kudarcot.

 

 

A meccset duplával záró Edin Dzeko már 43 másodperc után betalált, a második félidő végén Yaya Touré állította be a 0–3-as végeredményt a Manchester United–Manchester City derbin, így Manuel Pellegrini együttese három pontra megközelített a listavezető Chelsea-t, amely két mérkőzéssel többet játszott, így a vesztett pontok tekintetében jobban áll. Az MU hátránya 12 pont a negyedik (kedden a Swansea ellen botló) Arsenallal szemben.

A mérkőzés közben akadt olyan szurkoló, aki mérgében ököllel akart nekimenni a gyenge szereplés felelősségét teljességgel magára vállaló David Moyes menedzsernek, a biztonsági személyzet tartóztatta fel, majd vezette ki a stadionból.

Lendül az ököl, Moyes üveges tekintettel néz maga elé (Fotó: Daily Mail)
Lendül az ököl, Moyes üveges tekintettel néz maga elé (Fotó: Daily Mail)
A biztonságiak megunták a műsort (Fotó: Daily Mail)
A biztonságiak megunták a műsort (Fotó: Daily Mail)

A meccs közben a lelátón helyet foglaló Sir Alex Ferguson is megkapta a magáét a lelátó népétől, több alkalommal is hangos kórusban kritizálták a nyáron visszavonult menedzsert Moyes kiválasztása miatt.

Ha ez nem lett volna elég a második félidőt szinte az elejétől a végéig kezébe temetett arccal ülő Moyesnak, a lefújást követően pár szurkoló megpróbálta eltávolítani a Stertford End lelátóra kifeszített „The Chosen One” (A kiválasztott) molinót, azt is narancssárga mellényes biztonságiak védték meg.

Vajon meddig őrzik még a kiválasztott Moyes molinóját? (Fotó: Daily Mail)
Vajon meddig őrzik még a kiválasztott Moyes molinóját? (Fotó: Daily Mail)
Legfrissebb hírek

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

Casemiro nyáron távozik a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2026.01.22. 18:41

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Carrick álomszerűen debütált, az MU nyerte a manchesteri derbit

Angol labdarúgás
2026.01.17. 15:40
Ezek is érdekelhetik