Bumm a fejre, avagy így tör orrot az idegbeteg focista - videó

2011.11.27. 16:37
A meccs utolsó percében kiállított játékos agyát annyira elöntötte a lila köd, hogy az öltözőfolyosón baktatva sem istent, sem embert nem ismerve tört és zúzott. Sajna, főképp emberi csontokat. A Lens-ban futballozó Gabriel Cichero ugyanis annyira begőzölt, hogy előbb fellökte az ellenfél elnökét, majd egy jól irányzott rúgással betörte a rivális csapat sportigazgatójának az orrát. A brutális bekk öt meccses eltiltást kapott, ám ő mégsem érzi magát bűnösnek.

Az október 15-i Bastia–Lens franci másodosztályú bajnoki (amúgy 2–2 lett a végeredmény) utolsó perce nem volt éppen sportszerű, a játékvezető három futballistának is felmutatta a piros lapot. A vendégek venezuelai védője, Gabriel Cichero is idő előtt (még ha csak néhány másodperccel korábban) mehetett tusolni, ám a bekk agya annyira elborult, hogy a zuhanyzó helyett inkább a hazai öltöző felé vette az irányt. A célja nem volt más, mint levezetni az igazságtalan ítélet okozta sérelmet. Gyorsan meg is találta a módját, hogy lehiggadjon: a stadion öltözőfolyosóján elhelyezett kamerák felvételei alapján jól látszik, hogy a játékos előbb megpróbálta fellökni a Bastia elnökét, Pierre Marie Geronimit, de a vendéglátó klub sportigazgatóját, Alain Seghit már el is találta. Nem is akárhogy! Nemes egyszerűséggel fejbe rúgta, méghozzá úgy, hogy szegény direktornak eltörött az orra és az arccsontja. A durva játékost a francia szövetség a héten öt meccsre tiltotta el (csak), ám Cichero szerint semmi olyat nem követett el a folyosón, ami miatt indokolt lenne a mea culpa...

ÍGY TÖR ORROT AZ ELMEBETEG FOCISTA!
Legfrissebb hírek

Hakimi élete meccsét játszotta, vezérletével a PSG kiütötte ellenfelét

Francia labdarúgás
2026.10.30. 20:59

Két idegenbeli BL-meccsre nem mehetnek be a Lens szurkolói – hivatalos

Bajnokok Ligája
2026.10.27. 20:07

A 300. Ligue 1-meccsén játszó Thauvin gólja is kellett a Lens győzelméhez

Francia labdarúgás
2026.10.24. 22:55

Luis Suárez klubrekorder lett, Franciaországban nyert a Sporting

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 20:43

Remekelt a világbajnok Thauvin, a Lens legyőzte a Lyont

Francia labdarúgás
2026.10.09. 23:10

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Öngóllal nyert a Monaco, újra élre állt

Francia labdarúgás
2026.09.18. 22:51

Már nem Dino Toppmöller a Lens edzője – sajtóhír

Francia labdarúgás
2026.09.15. 17:03