Real: mindenben megegyeztek, mégis jön egy csatár – sajtóhír

2018.08.24. 09:21
Egybehangzó spanyol sajtóhírek szerint nagyon közel került a Real Madrid a Celta Vigót erősítő Iago Aspas szerződtetéséhez.

A beszámolók szerint a madridiak nem feltétlenül szerettek volna már játékost igazolni a nyáron, ám amikor a Celtánál Aspas felől érdeklődtek, olyan gyorsan sikerült egyezségre jutni, hogy a blancók úgy döntöttek, ez a transzfer még belefér.olyan gyorsan sikerült egyezségre jutni, hogy a blancók úgy döntöttek, ez a transzfer még belefér.

A 31 éves támadó átigazolása elé a Celta sem gördíthet akadályt, hiszen a 13-szoros spanyol válogatott Aspas szerződésében állítólag szerepel egy 40 millió eurós kivásárlási záradék, amit a Real Madrid most ki is fizetne.

Mégis igazol egy csatárt a Real Madrid? (Fotó: AFP)
Mégis igazol egy csatárt a Real Madrid? (Fotó: AFP)

A spanyol támadó nyolcéves kora óta a Celta Vigóban futballozott, majd 2013-ban Anglia felé vette az irányt, ahol azonban a Liverpoolnál nem tudott maradandót alkotni, majd egy sevillai kölcsön után hazatért a Celtához. Ahol azóta fantasztikusan futballozik.

Aspas az előző idényben 34 bajnokin 22 gólt szerzett, ezzel Lionel Messi, Cristiano Ronaldo és Luis Suárez mögött – egyúttal legjobb hazaiként – a negyedik helyen végzett a góllövőlistán a La Ligában.

A támadó a világbajnokságon is ott volt, és gólt is szerzett a spanyol válogatottban Marokkó ellen.

Legfrissebb hírek

La Liga: a Celta legyőzésével közeledik a bronzéremhez a Villarreal

Spanyol labdarúgás
2026.04.26. 23:01

Lamine Yamal győztes gólt szerzett, belesérült, és a Barcelona nem csak őt veszítette el

Spanyol labdarúgás
2026.04.22. 23:55

Újabb zöld-fehér csapatnak hintett egy négyest a Braga, elődöntős az El-ben

Európa-liga
2026.04.16. 23:06

Ousmane Dembélé és a PSG egyelőre nem akar szerződéshosszabbításról tárgyalni

Francia labdarúgás
2026.04.13. 14:59

Négy meccsen a harmadik győzelmét aratta az Oviedo, van még remény a bennmaradásra

Spanyol labdarúgás
2026.04.12. 20:30

Ollie Watkins duplázott Bolognában; a Porto elképesztő öngól miatt nem győzött az El-negyeddöntő első meccsén

Európa-liga
2026.04.09. 23:10

A cserék hozták össze a győzelmet a Celta Vigónak a Valencia ellen

Spanyol labdarúgás
2026.04.05. 18:33

Hosszabbított a Celta Vigo vezetőedzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.04.02. 11:20
Ezek is érdekelhetik