Real: megvan az ötszörös BL-győztes brazil új csapata

2022.09.03. 10:07
null
Megvan Marcelo új csapata (Fotó: AFP)
A spanyol labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Real Madridtól a nyáron, szerződése lejártával távozott a „blancók” 34 éves bal oldali védője, Marcelo, aki a görög Olympiakosznál folytatja pályafutását – jelentette be honlapján a pireuszi klub.

Marcelo még 2006-ban hazájából, a Fluminensétől érkezett Európába, a Real Madridhoz, melyet szerződése 2022-es lejártáig 546 mérkőzésen erősített, s ezalatt 38 gólt szerzett.

Marcelo minden trófeát megnyert a királyi gárdával, hiszen a Bajnokok Ligáját ötször, a spanyol bajnokságot hatszor, a klubvilágbajnokságot négyszer, az európai Szuperkupát háromszor, a spanyol kupát kétszer és a spanyol Szuperkupát ötször nyerte meg.

A 34 éves balhátvéd a brazil válogatottban 58-szor lépett pályára, és hat gólt szerzett, ott volt a 2014-es és a 2018-as világbajnokságon is, 2013-ban pedig Konföderációs Kupát nyert nemzeti csapatával.

 


 

Bár az Olympiakosz nem közölte, az átigazolási ügyekben jártas olasz újságíró, Fabrizio Romano értesülései szerint Marcelo a 2022–2023-as idényre szóló szerződést írt alá a görög rekordbajnoknál, melynek opciója lesz a kontraktust egy évvel meghosszabbítani.

 


 

Legfrissebb hírek

A Rayo Vallecano tíz emberrel, a hosszabbításban csikarta ki az ikszet a Levante ellen

Spanyol labdarúgás
2026.03.16. 23:09

Vinícius Júnior a Real Madrid történelmének legrosszabb tizenegyesrúgója a XXI. században

Spanyol labdarúgás
2026.03.13. 11:25

Euroliga: az Olympiakosz magabiztosan nyert Párizsban

Kosárlabda
2026.03.10. 23:20

Lamine Yamal remek góljával nyert a Barcelona a Bilbao otthonában

Spanyol labdarúgás
2026.03.07. 22:55

Férfi kosárlabda Euroliga: az Olympiakosz nyerte meg a görög rangadót

Kosárlabda
2026.03.06. 23:04

Cristiano Ronaldo részesedést vásárolt az UD Almeríában

Spanyol labdarúgás
2026.02.26. 11:14

„Az első félidőben lenyomott minket a Benfica” – Álvaro Arbeloa a Real Madrid továbbjutása után

Bajnokok Ligája
2026.02.26. 07:51

Cristiano Ronaldo nélkül is sikerülhet a bravúr az Internek

Bajnokok Ligája
2026.02.24. 11:04
Ezek is érdekelhetik