Real Madrid: Pérez kitálalt, elmondta a meghiúsult Mbappé-transzfer részleteit

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.06.16. 13:10
null
Pérez szerint Mbappé 15 nap alatt megváltoztatta az álmait (Fotó: Getty Images)
A Bajnokok Ligája-címvédő Real Madrid elnöke, Florentino Pérez a spanyol El Chiringuito TV vendége volt szerdán, s egy hosszú interjúban beszélt Kylian Mbappéről, Erling Haalandról, Vinícius Júniorról, a Szuperligáról és a Barcelonáról is.  


Mint ismert, a hosszú hónapok (sőt, évek) óta terítéken lévő csúcstranszfer május végén meghiúsult: Kylian Mbappé szerződése lejártakor úgy döntött, nem csatlakozik gyerekkori kedvenc csapatához, a Real Madridhoz, hanem meghosszabbítja kontraktusát a Paris Saint-Germainnél.

„Mbappé nem árult el engem, de tény, hogy rengeteg alkalommal mondta el nekünk: a legnagyobb álma az, hogy a Real Madridban játszhasson. Ez az álom tizenöt nap alatt megváltozott, politikai és gazdasági nyomásra. Emmanuel Macron (Franciaország elnöke – a szerk.) felhívta őt, győzködte, a PSG pedig felajánlotta neki, hogy legyen a projektjük vezetője, első számú embere. Ez megváltoztatott mindent, onnantól már nem azt az Mbappét láttam, akit korábban. Nálunk, a Real Madridnál senki sem lehet nagyobb, mint a klub. Ez sosem változik meg” mondta Florentino Pérez, a madridiak elnöke az El Chiringuito TV műsorában.

„A körülmények pillanatok alatt megváltoztak, de ettől még tisztelem Kyliant. Nem vagy könnyű helyzetben, amikor Franciaország elnöke győzköd, azt mondja, hogy maradj Párizsban, majd Katarba mész, ahol olyan dolgokat ajánlanak fel neked, ami őrület... Ettől függetlenül azt mondom, hogy a Real Madrid ajtaja mindig nyitva áll olyan játékosok előtt, akik megértik, hogy senki sem lehet nagyobb a klubnál. Három év hosszú idő, rengeteg dolog történhet” – tette hozzá.

A friss BL-győztes elnöke később a Manchester Cityhez igazoló Erling Haalandról és csapata egyik legnagyobb sztárjáról, Vinícius Júniorról is szót ejtett.

„Sokat hallom, hogy Mbappé miatt lemaradtunk Haalandról, de a két dolognak nincs köze egymáshoz. Karim Benzema a csatárunk, szóval Haaland csak a kispadon kaphatott volna szerepet, de ő ehhez túlságosan jó játékos. Ami Viníciust illeti, ő hamarosan hosszabbít, csak a Real Madridban tudja elképzelni a jövőjét. Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy egy nap aranylabdás lesz.”

Pérez végül a klub új igazolásáról Aurélien Tchouaméniről és az FC Barcelona lehetséges Robert Lewandowski transzferérőé is beszélt, majd nem kerülte meg a tavaly áprilisban létrehozott – és gyorsan szétesett – Szuperligát sem.

„Tchouaméni csak a Real Madridhoz szeretett volna csatlakozni, ez megkönnyítette a dolgunkat a leigazolásánál, de a PSG és a Liverpool is ajánlatot tett érte, ez növelte a versenyhelyzetet, ami normális. Mbappé persze azt mondta neki, hogy menjen Párizsba, nincs ebben semmi meglepő. Erre az átigazolási időszakra egyébként már nem tervezünk több transzfert, de hosszú a nyár, meglátjuk mit hoz. A riválisaink biztosan erősítenek, a Barcelona például lehet, hogy Lewandowskival. Boldog lennék, ha így lenne, jól járnának vele.”

„A Szuperliga ötletét továbbra sem vetettük el, rajta vagyunk az ügyön. Ettől függetlenül a Bajnokok Ligája-szereplésünk nem forog veszélyben, sosem aggódtunk emiatt. Az UEFA nem zárhatja ki a Real Madridot.”


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik