PSG: Kylian Mbappé szerződést hosszabbított – hivatalos

Vágólapra másolva!
2022.05.21. 21:04
null
Mbappé hosszabbítását a Metz elleni meccs előtt jelentették be (Fotó: AFP)
Szombat délután még csak francia és olasz sajtóértesülésekre hivatkozva számoltunk be róla, hogy Kylian Mbappé meghosszabbította szerződését a francia élvonalban szereplő PSG-nél, estére viszont a párizsi klub a hivatalos Twitter-csatornáján megosztott videóval jelezte, világbajnok csatára 2025-ig elkötelezte magát a csapat mellett.

Az elmúlt időszakban Mbappét legkitartóbban a Real Madrid csábította, s édesanyja még pénteken azt nyilatkozta, hogy fia mindkét klubbal megállapodott, és csak rajta múlik, melyik csapat mellett teszi le a voksát. A 23 éves támadó a hírek szerint 300 millió eurós aláírási pénzt és idényenkénti 100 millió eurós fizetést kaphat a PSG-nél, emellett lesz beleszólása az edzőkérdésbe és a játékoskeret kialakításába is.

A PSG BEJELENTÉSE


 

A francia klub bejelentése előtt néhány perccel a La Liga komor hangvételű közleményben jelezte, hogy ha létrejön Mbappé szerződéshosszabbítása, akkor az Európai Labdarúgó-szövetséghez fordul, mert egy ilyen volumenű üzletet nem lehet a szabályoknak megfelelve tető alá hozni.

„A La Liga szeretné leszögezni, hogy egy ilyen jellegű üzlet súlyos támadást jelent az európai labdarúgás gazdasági stabilitására, a sportág integritására, s nemcsak az európai kupaküzdelmekre, de a hazai bajnokságokra nézve is. Botrányos, hogy egy olyan klub, mint a PSG, amely az előző idényben 200 millió eurós veszteséget jelentett, s a megelőző években további 700 milliós veszteségről közölt adatokat, annak erre az idényre lehet 650 millió eurót érő játékoskerete, és le tud zárni egy ilyen horderejű üzletet” – jelentette ki a La Liga közleményében, ebben az is szerepel: a szervezet az UEFA-nál, a francia és az európai uniós hatóságoknál is panaszt tesz a Mbappé-üzlet miatt, ha azt végül megkötik a felek.

Percekkel később aztán, a Metz elleni meccs kezdő sípszava előtt tíz perccel a PSG bejelentette a hosszabbítás létrejöttét.

Legfrissebb hírek

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
15 órája

Nem borult a papírforma Gironában, könnyedén nyert az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
22 órája

Mbappé: A gólörömöm Cristianónak szólt, sokat segített nekem

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:58

A Villarreal elleni rangadón menetelhet tovább a Barcelona

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:00

Négyet vágott a PSG a Francia Kupában, Dembélé immár egyedül gólkirály az Enrique-érában

Francia labdarúgás
2025.12.20. 23:12

Kellettek Courtois bravúrjai, a Real Madrid hazai pályán legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2025.12.20. 22:58

A Real Sociedad 94. perces büntetővel bukta el a győzelmet

Spanyol labdarúgás
2025.12.20. 18:23

Csak egyenlíteni tudott, nyerni nem a Valencia

Spanyol labdarúgás
2025.12.19. 23:08
Ezek is érdekelhetik