Real Madrid: Benzema hosszabbít, a kivásárlási ára 1 milliárd euró

Vágólapra másolva!
2017.09.20. 14:15
A Real Madrid labdarúgócsapata a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy 2021 nyaráig meghosszabbította Karim Benzema szerződését. A 29 esztendős támadó csütörtökön írja alá az új megállapodását, melynek értelmében a kivásárlási ára a hírek szerint egymilliárd euróra (!) emelkedik.

A 81-szeres francia válogatott támadó 2009 nyarán csatlakozott a Real Madridhoz, melynek tagjaként azóta többek között három Bajnokok Ligáját, két spanyol bajnoki címet és két klubvilágbajnokságot nyert.

Benzemát az utóbbi időben sok kritika érte a teljesítménye miatt, ám Zinédine Zidane és a vezetőség továbbra is bízik benne, így 2021-ig meghosszabbította az eredetileg két év múlva lejáró szerződését.

Benzema két évvel toldja meg 2019-ben lejáró megállapodását (Fotó: AFP)
Benzema két évvel toldja meg 2019-ben lejáró megállapodását (Fotó: AFP)

A királyi klub nem erősítette meg, de az év legjobb francia labdarúgójának eddig háromszor (2011, 2012, 2014) megválasztott csatár kivásárlási ára a jövőben egymilliárd euró lesz.

Marcelo, Isco és Dani Carvajal után Benzema rövid időn belül a negyedik játékos, aki hosszú távra elkötelezte magát a Real Madridnál.

Legfrissebb hírek

Barcelonában megsértődtek, és bezárták a kapukat Nico Williams előtt – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 18:51

Erre ki számított? Nico Williams 2035-ig szerződést hosszabbított

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 11:08

Októberben és májusban el Clásico – megvan a La Liga menetrendje

Spanyol labdarúgás
2025.07.01. 22:54

Két játékosával hosszabbított, albán védőjétől viszont elköszönt az ETO FC

Labdarúgó NB I
2025.07.01. 10:08

Az FC Barcelona kész kifizetni Nico Williams kivásárlási árát

Spanyol labdarúgás
2025.06.28. 18:42

NB I: új szerződést írt alá a Nyíregyháza csapatkapitánya

Labdarúgó NB I
2025.06.27. 15:59

Raúlhoz hasonlította a Real Madrid új csatártehetségét Xabi Alonso

Klub-vb
2025.06.27. 07:01

Cristiano Ronaldo meghosszabbította szerződését az Al-Naszrnál – hivatalos

Minden más foci
2025.06.26. 16:07
Ezek is érdekelhetik