La Liga: hosszú időre elveszíti Messit a Barcelona

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.26. 17:52
null
Lionel Messi megsérült a meccs elején, de nélküle is nyert a Barcelona (Fotó: AFP)
A Barcelona Luis Suárez duplájával 2–1-re megverte a Las Palmast hazai pályán a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójában. A katalánok öröme azonban korántsem lehet felhőtlen, Lionel Messi ugyanis a meccs elején megsérült, és hat-nyolc hét kényszerpihenő vár rá.

Nem kezdődött jól a találkozó a Barca számára, Lionel Messi ugyanis megsérült egy ütközést követően, és a tizedik percben cserére kényszerült. A támadó – akit kórházba szállítottak orvosi vizsgálatokra – bal térde sérült meg, és Munir állt be a helyére. Messit még soha nem kellett ilyen rövid idő után lecserélni a klubcsapatában és az argentin nemzeti együttesben sem.

MESSI 6-8 HETET HAGY KI
A Barcelona tájékoztatása szerint hat-nyolc hét kihagyás vár rá Messire. Az argentin játékos sántikálva hagyta el a kórházat az orvosi vizsgálatok után, és mint kiderült, bal térdének belső oldalszalagja szakadt el, így hosszú időre harcképtelenné vált.

A gránátvörös-kékek támadótrióját így a váltás ellenére is MSN-ként rövidíthetjük: Suárez és a frizurát váltó Neymar mellé a szintén m betűs Munir állt be Messi helyett.

A 25. percben Luis Suárez megszerezte a vezetést a katalánoknak: Sergi Roberto adta be a labdát a jobb oldalról, miután Munir szépen sarkazott elé, és a középen érkező uruguayi támadó a vendégek kapujába bólintott. 1–0

Az 54. percben Suárez belőtte a második gólját is egy szép akció végén: Munir lőtt középre a jobb oldalról, és Sergio Busquets nagyszerűen lépte át a labdát, amely így a dél-amerikai csatár elé került, aki a kapuba bombázott. 2–0

A 65. percben büntetőhöz jutott a Barcelona, miután Antonín Alcaraz kézzel ért a labdához a tizenhatoson belül. Neymar azonban nem tudta értékesíteni a tizenegyest, fölé lőtt.

A 88. percben szépítettek a vendégek. Javier Mascherano elveszítette a középpályán a labdát, amely Jonathan Vierához került, aki kapura tüzelt, a labda pedig Gerard Piqué lábán megpattanva jutott a hazaiak kapujába. 2–1

Több gól nem született, így a Barca megnyerte az összecsapást, de elveszítette Lionel Messit – kérdés, hogy pontosan mennyi időre.

SPANYOL LA LIGA
6. FORDULÓ

Barcelona–Las Palmas 2–1 (Suárez 25., 54., ill. Viera 88.)
Real Madrid–Málaga 0–0

Sevilla–Rayo Vallecano 3–2 (Gameiro 23., N'Zonzi 45., Konopljanka 86., ill. Bebé 51., Guerra 68.)
Villarreal–Atlético Madrid 1–0 (Leo Baptistao 14.)
Eibar–Celta Vigo 1–1 (Borja Baston 3., ill. Iago Aspas 76.)


AZ ÁLLÁS
1. Villarreal 6 5 1 12–4 +8 16
2. Barcelona 6 5 1 11–7 +4 15
3. Real Madrid 6 4 2 14–1 +13 14
4. Celta Vigo 6 4 2 15–7 +8 14
5. Atlético Madrid 6 4 2 9–3 +6 12
6. Eibar 6 2 3 1 8–6 +2 9
7. Valencia 6 2 3 1 3–2 +1 9
8. Espanyol 5 3 2 6–11 –5 9
9. Deportivo La Coruna 5 2 2 1 8–6 +2 8
10. Rayo Vallecano 6 2 1 3 6–10 –4 7
11. Real Sociedad 5 1 2 2 5–4 +1 5
12. Las Palmas 6 1 2 3 6–7 –1 5
13. Sporting Gijón 5 1 2 2 4–5 –1 5
14. Sevilla 6 1 2 3 5–10 –5 5
15. Betis 5 1 2 2 3–8 –5 5
16. Málaga 6 3 3 0–3 –3 3
17. Levante 5 3 2 5–9 –4 3
17. Athletic Bilbao 5 1 4 5–9 –4 3
19. Getafe 5 1 4 3–8 –5 3
20. Granada 6 1 5 4–12 –8 3
Legfrissebb hírek

Messi remekelt, Gazdag lesgólig jutott, Sallóiék megint kikaptak az MLS-ben

Minden más foci
5 órája

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
13 órája

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
15 órája

Marcus Rashfordot és Joan Garcíát regisztrálta az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
23 órája

A Rayo Vallecano nyerte az első meccset a spanyol bajnokságban

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 21:06

Mindkét madridi óriás erősödött, de vajon ez elég-e a Barcelona megállításához?

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 17:38

Testvérét követte Yaakobishvili Antal, eldőlt a jövője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 11:39

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40
Ezek is érdekelhetik