La Liga: kikapott Vigóban a Bilbao

V. H. L.V. H. L.
2025.12.14. 18:13
Simán nyert a Celta a Bilbao ellen (Fotó: Getty Images)
Tulajdonképpen simán győzött a végig veszélyesebb Celta Vigo az Athletic Bilbao vendéglátójaként a spanyol labdarúgó-bajnokságban (La Liga) – a hazaiak 2–0-s vezetésénél Nico Williams tizenegyest hibázott.

A mezőnyben nagyjából kiegyenlített játékot hozott a Celta Vigo és az Athletic Bilbao összecsapása, ám támadásban sokkal élesebbnek tűntek a hazaiak, akik a 48. percben Williot Swedberg révén meg is szerezték a vezetést. Az égszínkék mezesek hét perccel később Jonesz El-Abdellaui révén egy hatalmas védelmi hiba eredményeképpen növelték az előnyüket, majd a Bilbaón lett volna a gólszerzés sora, ám Nico Williams a kapu közepébe rúgta a testvérével, Inakival szemben elkövetett szabálytalanságért megadott büntetőt – Ionut Radu könnyedén hárította a harmatos próbálkozást –, így a Celta egy pontra megközelítette a baszkokat. 2–0

Az első vasárnapi meccsen nem kegyelmezett a gyengén játszó Oviedónak a hazai pályán szereplő Sevilla, amely Akor Adams és Djibril Sow révén már az első félidő felénél 2–0-ra vezetett. A második játékrész elején Batista Mendy is betalált, David Carmo kései kiállítása után pedig Chidera Ejuke tette egészen fölényessé az andalúz csapat győzelmét. 4–0

SPANYOL LA LIGA
16. FORDULÓ
Celta Vigo–Athletic Bilbao 2–0 (Swedberg 48., El-Abdellaui 55.)
Sevilla–Oviedo 4–0 (A. Adams 4., Sow 22., Ba. Mendy 51., Eyuke 89.)
Kiállítva: Carmo (83., Oviedo)
Később
18.30: Levante–Villarreal (Tv: Spíler2)
21.00: Alavés–Real Madrid (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!

Szombaton játszották
Mallorca–Elche 3–1 (Morlanes 5., Mascarell 82., Muriqi 89., ill. Maffeo 21. – öngól)
FC Barcelona–Osasuna 2–0 (Raphinha 70., 84.)
Getafe–Espanyol 0–1 (Cabrera 53.)
Atlético Madrid–Valencia 2–1 (Koke 17., Griezmann 74., ill. Beltrán 63.)
Pénteken játszották
Real Sociedad–Girona 1–2 (Guedes 35., ill. Cihankov 76., 84.)

Hétfő
21.00: Rayo Vallecano–Betis (Tv: Spíler2)

A LA LIGA ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Barcelona17141249–20+29 43 
2. Real Madrid16113232–15+17 36 
3. Villarreal15112231–13+18 35 
4. Atlético Madrid17104330–16+14 34 
5. Espanyol1693420–16+4 30 
6. Betis1566325–19+6 24 
7. Athletic Bilbao1772815–22–7 23 
8. Celta Vigo1657420–19+1 22 
9. Sevilla1662824–2420 
10. Getafe1662813–18–5 20 
11. Elche1647519–20–1 19 
12. Alaves1553713–15–2 18 
13. Rayo Vallecano1545613–16–3 17 
14. Mallorca1645718–23–5 17 
15. Real Sociedad1644820–24–4 16 
16. Osasuna1643914–20–6 15 
17. Valencia1636715–25–10 15 
18. Girona1636715–30–15 15 
19. Oviedo1624107–26–19 10 
20. Levante15231016–28–12 

 

 

Legfrissebb hírek

Raphinha mesterhármast szerzett, a Barcelona öt gólt vágott a Sevillának

Spanyol labdarúgás
11 órája

La Liga: emberelőnyben fordított a Mallorca az Espanyol ellen

Spanyol labdarúgás
14 órája

Videó: íme, a hetvenméteres csodagól Arda Gülertől az Elche ellen!

Spanyol labdarúgás
19 órája

A Real Madrid a Manchester City után az Elchét is legyőzte

Spanyol labdarúgás
2026.03.14. 23:01

Echeverri varázsolt, a Girona legyőzte a Bilbaót; bombagóllal nyert az Atlético

Spanyol labdarúgás
2026.03.14. 18:30

A Villarreal a 98. percben mentett pontot

Spanyol labdarúgás
2026.03.13. 23:08

Mbappé pénteken már labdával edzett, a City elleni visszavágón bevethetik

Spanyol labdarúgás
2026.03.13. 18:19

Vinícius Júnior a Real Madrid történelmének legrosszabb tizenegyesrúgója a XXI. században

Spanyol labdarúgás
2026.03.13. 11:25
Ezek is érdekelhetik