A csapategységet dicsérte az Alavés legyőzése után Xabi Alonso

V. H. L.V. H. L.
2025.12.15. 11:43
Csapata küzdőszellemét dicsérte Xabi Alonso (Fotó: Getty Images)
Némileg megkönnyebbülten nyilatkozott az Alavés elleni 2–1-es idegenbeli bajnoki győzelem után a Real Madrid vezetőedzője, Xabi Alonso, aki kiemelte csapata küzdőszellemét, és egy tizenegyest is számonkért Víctor García játékvezetőn.

Amint arról beszámoltunk, a Real Madrid vendégként 2–1-es győzelmet aratott a középmezőnyhöz tartozó Alavés otthonában a spanyol első osztályú labdarúgó-bajnokság 16. fordulójában. A találkozó első félidejében Kylian Mbappé révén szereztek vezetés a „királyiak”, és noha a házigazdák a szünet után egyenlíteni tudtak, Rodrygo idénybeli első bajnoki góljával megszerezte a rendkívül fontos három pontot a fővárosi gárda.

„Mindnyájan együtt vagyunk, együtt harcolunk, úgy a jó, mint a kevésbé jó pillanatokban – fogalmazott Xabi Alonso, a Real vezetőedzője a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón. – A csapat jól küzdött. Remekül kezdtünk, és a végén még rá tudtunk tenni egy lapáttal. Az egység a legfontosabb, a győzelemért elismerés illeti a srácokat. Sok hiányzónk volt, örülök Víctor Valdepenas bemutatkozásának. A Celta ellen rosszul játszottunk, sok minden hiányzott a futballunkból. Ma rengeteg pozitívum akadt, és persze olyan dolgok is, amelyeken javítanunk kell. Ahhoz, hogy sorozatban tudjunk nyerni, egyenletes teljesítményt kell nyújtanunk.”

A 44 éves szakember arról is beszélt, hogy Víctor García játékvezető adósa maradt csapatának egy tizenegyessel, amikor a mérkőzés hajrájában a Vinícius Júniorral szemben elkövetett szabálytalanság után nem ítélt büntetőt.

„Nekem tiszta tizenegyesnek tűnt. Nagyon meglepett, hogy a játékvezető nem nézte vissza az esetet” – jelentette ki Xabi Alonso.

SPANYOL LA LIGA
16. FORDULÓ
DEPORTIVO ALAVÉS–REAL MADRID 1–2 (0–1)
Vitoria-Gasteiz, Mendizorroza Stadion, 19 290 néző. Vezette: V. García
ALAVÉS: Sivera – Jonny, Tenaglia, Pacheco, Parada (Youssef, 89.) – A. Blanco – Calebe (Carlos Vicente, 68.), P. Ibánez (T. Martínez, 68.), D. Suárez (Guevara, 83.), Rebbas (Alená, 68.) – Boyé. Vezetőedző: Eduardo Coudet
REAL MADRID: Courtois – Valverde, R. Asencio, Rüdiger, Valdepenas (Huijsen, 78.) – Arda Güler (G. García, 78.), Tchouaméni, Jude Bellingham – Rodrygo (Brahim Díaz, 83.), K. Mbappé, Vinícius Júnior (Mastantuono, 89.). Vezetőedző: Xabi Alonso
Gólszerző: Carlos Vicente (68.), ill. K. Mbappé (24.), Rodrygo (76.)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Barcelona17141249–20+2943
  2. Real Madrid17123234–16+1839
  3. Villarreal15112231–13+1835
  4. Atlético Madrid17104330–16+1434
  5. Espanyol1693420–16+430
  6. Betis1566325–19+624
  7. Athletic Bilbao1772815–22–723
  8. Celta Vigo1657420–19+122
  9. Sevilla1662824–24020
10. Getafe1662813–18–520
11. Elche1647519–20–119
12. Alavés1653814–17–318
13. Rayo Vallecano1545613–16–317
14. Mallorca1645718–23–517
15. Real Sociedad1644820–24–416
16. Osasuna1643914–20–615
17. Valencia1636715–25–1015
18. Girona1636715–30–1515
19. Oviedo1624107–26–1910
20. Levante15231016–28–129

 

 

Legfrissebb hírek

A vb-n irányító volt mexikói szövetségi kapitány ül le a Valencia kispadjára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
4 órája

La Liga: az FC Barcelona októberben nem számíthat Christensenre

Spanyol labdarúgás
13 órája

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
17 órája

Gulácsiék másodszor is nyertek a héten, már ott vannak a felsőházban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 23:10

Huijsen kiállítása után kettőt lőtt az Atlético, a Real csak szépíteni tudott a Metropolitanóban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 18:15

Diego Simeone: Okozzunk kárt a Realnak!

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 11:22

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00