La Liga: harmadszor nyert a Real, ezúttal a Levante ellen

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.10.04. 18:00
null
Karim Benzema a 95. percben talált be a kapuba (Fotó: AFP)
A Real Madrid idegenben 2–0-ra megverte a Levantét a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 5. fordulójában.

 

Két győzelem és egy döntetlen után látogatott az exújpesti Enisz Bardit is kezdőjében tudó Levante otthonába a Real Madrid. A királyi együttes az első félidőben jelentős mezőnyfölényt dolgozott ki, beszédes adat, hogy a házigazda egyetlenegy kaput eltaláló lövést sem tudott felmutatni 45 perc alatt. A másik oldalon a Real nemcsak eltalálta a kaput, hanem bele is talált: egészen pontosan Vinícius Jr. volt eredményes a vendégeknél (0–1). A brazil szélső a legutóbbi fordulóban a Valladolid ellen is gólt szerzett – az Opta José statisztikusai gyorsan meg is jegyezték, ez az első alkalom, hogy két egymást követő bajnokiján az ellenfelek kapujába talált.

A második félidőben valamivel kiegyenlítettebb lett a játék, a 60. percben a már említett Bardi lövése után kellett védenie Thibaut Courtois-nak. A másik oldalon Vinícius járt többször is közel a második madridi találat megszerzéséhez.

A 95. percben Karim Benzema döntötte el a három pont sorsát (0–2) – a Levante ellen a legutóbbi hat bajnokiján immáron hatodszor vállalt főszerepet egy gólban a francia (négy találat, két gólpassz).

A Realnak ez csupán a negyedik bajnokija volt a 2020–2021-es évadban, a négyből a harmadik, amelyet idegenben játszott le.

A kora esti mérkőzésen a Cádiz és a Granada nem bírt egymással, 1–1-es döntetlennel ért véget a találkozó.

SPANYOL LA LIGA
5. FORDULÓ

Levante–Real Madrid 0–2 (Vinícius Jr. 16., Benzema 90+5.)
Osasuna–Celta Vigo 2–0 (Roncaglia 23., Calleri 76.)
Deportivo Alavés–Athletic Bilbao 1–0 (Rodrigo Ely 74.)

Cádiz–Granada 1–1 (G. Sánchez 27., ill. Alejo 48.)

KÉSŐBB
21.00:
FCBarcelona–Sevilla (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!

SZOMBATI EREDMÉNYEK
Atlético Madrid–Villarreal 0–0
Real Valladolid–Eibar 1–2 (Toni Suárez 38., ill. Burgos 29. – 11-esből, K. Rodrigues 90.)
Elche–Huesca 0–0
Real Sociedad–Getafe 3–0
(Oyarzabal 28. – 11-esből, Merino 79., Portu 82.)
Valencia–Real Betis 0–2 (Canales 19., Tello 75.)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 4 3 1 6–2 +4 10
2. Betis 5 3 2 7–6 +1 9
3. Real Sociedad 5 2 2 1 7–2 +5 8
4. Villarreal 5 2 2 1 6–7 –1 8
5. Getafe 4 2 1 1 4–3 +1 7
6. Valencia 5 2 1 2 7–7 0 7
7. Cádiz 5 2 1 2 5–6 –1 7
8. Granada 4 2 1 1 6–8 –2 7
9. Barcelona 2 2 7–0 +7 6
10. Sevilla 2 2 4–1 +3 6
11. Osasuna 4 2 2 5–4 +1 6
12. Atlético Madrid 3 1 2 6–1 +5 5
13. Celta Vigo 5 1 2 2 3–7 –4 5
14. Eibar 5 1 1 3 4–6 –2 4
15. Huesca 5 4 1 2–4 –2 4
16. Elche 3 1 1 1 1–3 –2 4
17. Deportivo Alavés 5 1 1 3 3–6 –3 4
18. Levante 4 1 3 5–8 –3 3
19. Athletic Bilbao 4 1 3 2–5 –3 3
20. Valladolid 5 2 3 3–7 –4 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik