La Liga: gálázva jutott fél tucatig a Real Madrid Sevillában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.15. 22:33
null
A Real Madrid alaposan megszórta a Betist (Fotó: Action Images)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 8. fordulójában a Real Madrid 6–1-re kiütötte idegenben a Betist, így tapad városi riválisára, a korábban 7–1-re nyerő Atléticóra.

Jól kezdett a királyi gárda, már a 4. percben megszerezte a vezetést, Kroos bal oldali beadása után Varane fejelt a kapu bal oldalába (0–1). Ezt követően egészen az első fél óráig tartotta az eredményt a Betis, a játékrész hajrájában viszont megindult a madridi henger.

A 31. percben Kroos passza után Benzema használta ki, hogy Adán beadásra várt, és a rövidbe passzolt, majd Marcelo kapott lesgyanús helyen passzt, amelyet fordulásból lőtt a hosszúba (0–3).

Nem volt itt vége, a félidő utolsó percében jött a vendégek csodagólja, a saját büntetőterület elől indult a támadás, a végén pedig sakk-mattig játszották a helyzetet, Pepe finom passzából Isco volt eredményes (0–4).

A fordulás után éledezett a házigazda, és Joaquín kétszer is veszélyeztetett, az 55. percben pedig össze is jött a szépítés Joaquín átadását Cejudo váltotta gólra (1–4).

Ez már Joaquín 76. gólpassza volt a ligában, ennél több csak Messinek (130) és Cristiano Ronaldónak (77) van az aktív labdarúgók közül.

Sőt a portugál hozzátett még egy asszisztot a 62. percben: jobb oldali beadása Benzema mögé érkezett, de tökéletes lett Iscónak, aki 11 méterről a bal felsőbe tekert (1–5). Benzema ziccerénél Adán még nagyot védett, pár perccel később viszont már ő sem tudta megakadályozni a hatodik vendéggólt, Cristiano Ronaldo betört a 16-oson belülre, és kilőtte a jobb alsót (1–6).

SPANYOL LA LIGA
8. FORDULÓ
Betis–Real Madrid 1–6 (Cejudo 55., ill. Varane 4., Benzema 31., Marcelo 39., Isco 45., 62., Cristiano Ronaldo 78.)
KORÁBBAN
Atlético Madrid–Granada 7–1
(Carrasco 34., 45., 61., Gaitán 63., 81., Correa 85., Tiago 87., ill. Cuenca 18.)
Leganés–Sevilla 2–3 (Timor 67., Szymanowski 69., ill. F. Vázquez 25., Nasri 58., Sarabia 85.)
Barcelona–Deportivo La Coruna 4–0 (Rafinha 21., 36., L. Suárez 43., Messi 58.)

AZ ÁLLÁS
1. Atlético Madrid 8 5 3 21–3 +18 18
2. Real Madrid 8 5 3 22–8 +14 18
3. Sevilla 8 5 2 1 16–12 +4 17
4. Barcelona 8 5 1 2 26–10 +16 16
5. Villarreal 7 3 4 9–4 +5 13
6. Las Palmas 8 3 3 2 16–13 +3 12
7. Athletic Bilbao 7 4 3 10–8 +2 12
8. Eibar 7 3 2 2 9–7 +2 11
9. Real Sociedad 7 3 1 3 9–9 0 10
10. Celta Vigo 7 3 1 3 9–11 –2 10
11. Leganés 8 3 1 4 9–13 –4 10
12. Alavés 7 2 3 2 8–7 +1 9
13. Málaga 7 2 2 3 7–9 –2 8
14. Deportivo La Coruna 8 2 2 4 5–10 –5 8
15. Betis 8 2 2 4 9–18 –9 8
16. Espanyol 8 1 4 3 9–14 –5 7
17. Sporting Gijón 7 2 1 4 6–16 –10 7
18. Valencia 7 2 5 9–14 –5 6
19. Osasuna 7 3 4 7–15 –8 3
20. Granada 8 2 6 8–23 –15 2
Legfrissebb hírek

Újabb nehézségek a Real Madridnál, Courtois és Valverde is megsérült

Spanyol labdarúgás
11 órája

Új többségi részvényese van az Atlético Madridnak

Spanyol labdarúgás
16 órája

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
2025.11.09. 23:06

Az Atlético Madrid tartja jó formáját; kétgólos Villarreal-siker

Spanyol labdarúgás
2025.11.08. 22:57

Három vereség után nyert újra a Sevilla

Spanyol labdarúgás
2025.11.08. 18:17

Hiába törte meg a jeget a korábbi Real Madrid-center Elchében, Oyarzabal büntetője pontot ért a Real Sociedadnak

Spanyol labdarúgás
2025.11.07. 23:03

Több mint húszezer szurkoló nézte meg a Barcelona edzését az új Camp Nouban – fotók, videó

Spanyol labdarúgás
2025.11.07. 13:28

Kitelt Vinícius ideje Madridban – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.11.06. 10:17
Ezek is érdekelhetik