La Liga: a szünet után gyorsan eldőlt, győzött a Real Sociedad

Vágólapra másolva!
2023.01.08. 16:08
null
David Silva első gólját szerezte ebben a bajnoki idényben, csapata pedig győzött (Fotó: Getty Images)
A Real Sociedad 2–0-ra legyőzte az Almeríát a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 16. fordulójának vasárnapi játéknapján. A késő délutáni meccsen a Real Betis 2–1-re nyert a Rayo Vallecano vendégeként.A Sevilla a bajnoki idényben először nyert hazai pályán – a 2–1-es andalúz diadalt a Getafe bánta.


Egyértelműen az a célja ebben az idényben a Real Sociedadnak, hogy odaérjen a Bajnokok Ligája-indulást érő egyik pozícióba, ami a Sevilla gyengélkedésével még inkább elérhetőnek tűnik, mint a korábbi években. Vasárnap nagy lépést tett ebbe az irányba Imanol Alguacil csapata, ugyanis 2–0-ra legyőzte a bennmaradásért küzdő Almeríát.

Az első félidő gól nélkül ért véget, a szünet után a 37 éves David Silva a 47. percben megszerezte a vezetést a Real Sociedadnak (idénybeli első góljával), majd öt perccel később Alexander Sörloth is betalált. A baszk egyesület ezzel megerősítette helyét a 3. pozícióban, s amennyiben az Atlético Madrid nem győzi le az FC Barcelonát, növeli is előnyét a negyedikhez képest.

Mindössze hét percet kellett várni az első gólra Vallecasban: egy vendég szöglet után Catena próbálta kifejelni a labdát, de pechjére csapattársát, Balliut találta telibe, akinek a tarkójáról a labda a hálóba pattant – ajándék góllal került előnybe a Betis. A 20. percben jókora kapushiba után egyenlített a Rayo: Lejeune középre tartó távoli lövését Rui Silva nem tudta megfogni, a kipattanót Sergio Camello pofozta a hálóba. A félidő hajrájában szinte a semmiből jött a Betis második gólja. Egy könnyelmű hazai labdavesztés után Luiz Henrique kapta meg a labdát, majd egy finom csel után a tizenhatos széléről a jobb alsóba zúdított.

A fordulás után a fordításért támadtak a vallecasiak, Raúl de Tomás, majd később Randy Nteka is beállt rohamozni. A 63. percben a VAR is játékba avatkozott – Isi Palazón hiába szerzett szép gólt, Diaz de Mera játékvezető les címén elvette a Rayo második egyenlítő gólját. A hazai csapatot irányító Andoni Iraola a hajrában Radamel Falcaót is pályára küldte, de több gól már nem született – augusztus 27. óta először kapott ki hazai pályán a Rayo Vallecano.

 

Gyakorlatilag momentuma sem volt az első félidőben a Getafének, a hazai környezetben játszó Sevilla 36 perc alatt törte fel a madridi reteszt – Rakitic szabadrúgását Acuna bólintotta Soria kapujába. A vendég kapusért nem sokkal ezután egy egész stadion aggódott, miután egy balul sikerült kijövetel után fejjel ért földet – szerencsére nem történt komolyabb baj.

A fordulás után megváltozott a játék képe, a Getafe nagy erőket mozgósított az egyenlítésért. A madridi kiscsapat egymás után szórakozta el a lehetőségeit: Mayoral többszöri próbálkozásból sem talált kaput. Csapattársa, Algobia még a kapust is kicselezte, de csak az oldalhálót találta el a labdával. A tűzijáték a 78. percben folytatódott, ezúttal Iglesias lövése tartott a léc alá, de Bunu bravúrral védett. A kihagyott lehetőséget két perccel később megbosszulták magukat – Óliver Torres beadását Rafa Mir bólintotta a kapuba.

A Getafe próbálkozásai a 87. percben értek góllá: Portu beadását a második hullámban érkező Mayoral – korábbi hibáit kijavítva – gólra váltotta, izgalmassá téve a véghajrát. A ráadásban azonban több gól már nem született – idénybeli első hazai győzelmét aratta a Sevilla és ezzel elmozdult a kiesőzónából.

SPANYOL LA LIGA
16. FORDULÓ

Almería–Real Sociedad 0–2
(David Silva 47., Sörloth 52.)
Rayo Vallecano–Real Betis 1–2 (Camello 20., ill. Balliu 7. – öngól, Luiz Henrique 40.)
Sevilla–Getafe 2–1 (Acuna 36., Rafa Mir 80., ill. Mayoral 87.)
Atlético Madrid–FC Barcelona 0–1 (O. Démbélé 21.)

HÉTFŐN
21.00:
Athletic Bilbao–Osasuna (Tv:Spíler2)

Korábban
Villarreal–Real Madrid 2–1 (Yeremi Pino 47., Gerard Moreno 63. – 11-esből, ill. Benzema 60. – 11-esből)
Elche–Celta Vigo 0–1(Iago Aspas 5.)
Valencia–Cádiz 0–1(Rubén Alcaraz 9.)
Mallorca–Valladolid 1–0 (Abdón 90+4.)
Espanyol–Girona 2–2 (Javi Puado 51., Joselu 76., ill. Toni Villa 32., Y. Herrera 85.)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 16 13 2 1 35–6 +29 41
2. Real Madrid 16 12 2 2 36–16 +20 38
3. Real Sociedad 16 10 2 4 23–17 +6 32
4. Betis 16 8 4 4 19–13 +6 28
5. Atlético Madrid 16 8 3 5 23–15 +8 27
6. Villarreal 16 8 3 5 19–12 +7 27
7. Athletic Bilbao 15 7 4 4 24–14 +10 25
8. Rayo Vallecano 16 6 5 5 23–20 +3 23
9. Osasuna 15 7 2 6 16–16 0 23
10. Mallorca 16 6 4 6 14–15 –1 22
11. Valencia 16 5 4 7 23–18 +5 19
12. Girona 16 4 6 6 24–26 –2 18
13. Getafe 16 4 5 7 15–22 –7 17
14. Almeria 16 5 2 9 17–25 –8 17
15. Valladolid 16 5 2 9 13–24 –11 17
16. Celta Vigo 16 4 4 8 16–27 –11 16
17. Sevilla 16 3 6 7 16–24 –8 15
18. Cádiz 16 3 6 7 11–27 –16 15
19. Espanyol 16 2 8 6 19–25 –6 14
20. Elche 16 4 12 10–34 –24 4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik