Barca: Szerződése van, lehetetlen – Xavi Messi megszerzéséről

2022.07.26. 11:02
null
Xavi szerint jelenleg lehetetlen, hogy Messi visszatérjen a Barcához (Fotó: AFP)
„Szerződése van. Lehetetlen. Az elnök azt mondta, reméli" – ezt válaszolta Xavi, az FC Barcelona vezetőedzője az AS-nek, amikor a hétszeres aranylabdás Lionel Messi visszatéréséről kérdezték.

Mint megírtuk, Joan Laporta, a katalánok elnöke az ESPN-nek úgy fogalmazott, reméli, hogy a hétszeres aranylabdás játékos küldetése még nem ért véget Barcelonában, ahol többek között tíz bajnoki címet és négy BL-győzelmet ünnepelhetett.

Xavi beszélt többek között a Sevilla FC védőjének, Jules Koundénak az esetleges érkezéséről is. Mint mondta, nem érzi jól magát, mert nincs előrelépés az ügyben, de a klub azon dolgozik, hogy folyamatosan fejlődjön, és ha lesz bármilyen fejlemény, azt hivatalosan is bejelentik.

Xavi kitért a Barcelonánál létszámfelettivé váló játékosokra is.

„Megoldást kell találni, viszont tisztáztam velük a dolgokat és megpróbálunk segíteni nekik. Ők már tudják, lehetetlen, hogy maradjanak, ám most csapatot és megoldást kell keresniük” – fogalmazott Xavi, aki arról is beszélt, hogy mielőtt kinevezték a katalán klub élére, közel állt hozzá, hogy az amerikai New York Cityhez szerződjön, de most minden kiegyensúlyozottabbá vált számára.

A lengyel gólvágó, Robert Lewandowski megszerzése kapcsán pedig azt hangsúlyozta, mindennap gondolt rá, hogy megszerezzék, hiszen amellett, hogy kiváló csatár, szerény is és sokat lépnek vele előre.

Legfrissebb hírek

Megvan, mikor játsszák a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő mérkőzéseit

Bajnokok Ligája
11 órája

BL-sorsolás: Sallaiék a Liverpoollal kerültek össze, a Real Madrid ismét összecsap a Manchester Cityvel

Bajnokok Ligája
15 órája

De Jong megsérült a Barca edzésén, több mint egy hónapot hagy ki

Spanyol labdarúgás
2026.02.26. 18:32

Tovább száguld a címvédő Fenerbahce, szenved a Barca a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.02.25. 23:58

La Liga: mexikói centert figyel a Barca – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.02.24. 17:23

La Liga: portugál hátvédje teljesítményét dicsérte Flick a Levante elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
2026.02.23. 10:11

A Barcelona sorozatban a 17. bajnokiját is megnyerte otthon a Levante ellen

Spanyol labdarúgás
2026.02.22. 18:56

Későn ébredt fel a Szeged, nyolc góllal kapott ki otthon a Barcától

Kézilabda
2026.02.18. 20:11
Ezek is érdekelhetik