A Konferencialiga döntősétől érkezett a Villarreal új vezetőedzője – hivatalos

T. Z.T. Z.
2026.06.01. 12:51
null
Inigo Pérez (Fotó: Getty Images)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Rayo Vallecanótól az idény végén távozó Inigo Pérez lett a Villarreal új vezetőedzője – jelentette be hétfő délután a „sárga tengeralattjáró” hivatalos felületein.

Inigo Pérezt a spanyol labdarúgás egyik legtehetségesebb edzőjeként tartják számon már egy ideje, s az idén is bizonyított azzal, hogy a Rayo Vallecanóval a Konferencialiga döntőjéig menetelt, amelyben egy szoros meccsen alulmaradt a Crystal Palace-szal szemben. A bajnokságban a Rayo a nyolcadik helyet szerezte meg.

A Villarreal már korábban bejelentette, hogy az idény végén távozik a csapat vezetőedzője, Marcelino García Toral, aki második ciklusában 2023 óta irányította a gárdát, amellyel a nemrég véget érő évadban a harmadik helyen végzett.

A „sárga tengeralattjáró” hivatalos közleménye szerint a 38 éves Inigo Pérez 2029 júniusáig írt alá a csapathoz, hivatalos bemutatására holnap (kedden) 18.30-tól kerül sor.

 

Legfrissebb hírek

Gulácsi Péternek üzentek a szurkolók a szombati bajnokin; a kapus is posztolt

Légiósok
4 órája

Gulácsi Péter újra edzésbe állt a Villarrealnál

Légiósok
2026.10.16. 11:39

Csaknem 200 ezer eurós zsákmány: luxustáskákat és Rolex órákat vittek el Gulácsiék otthonából

Légiósok
2026.10.15. 12:55

Lénárt Ágota Gulácsiékról: Az ilyen támadások után poszttraumás stressz alakulhat ki

Spanyol labdarúgás
2026.10.14. 20:50

Gulácsi Péter: A hétfői események mélyen megráztak minket

Spanyol labdarúgás
2026.10.14. 19:01

Villarreal- és Valencia-játékosok a betörők kedvelt célpontjai

Spanyol labdarúgás
2026.10.14. 11:51

Rablás Gulácsiéknál: négy csuklyás fegyveresről írnak a spanyol lapok

Légiósok
2026.10.14. 11:33

Inigo Pérez: Maximálisan együttérzünk Gulácsival

Spanyol labdarúgás
2026.10.14. 07:39