Szabó Vilmos: Nem számítottunk ekkora sikerre a BL-döntő kapcsán

2026.06.01. 12:04
null
Szabó Vilmos (Fotó: Kovács Péter)
Szabó Vilmos, a budapesti labdarúgó Bajnokok Ligája-döntő projektvezetője csak pozitív visszajelzéseket kapott az európai szövetségtől, és a fináléban érintett két csapat, a Paris Saint-Germain és az Arsenal is mindennel elégedett volt.

A magyar szövetség nemzetközi és szervezési igazgatója hétfőn az M4 Sport Nemzeti Sporthíradójában elmondta: a rendezést tekintve mindenki hibátlanul teljesített, úgy a fő helyszínnek számító Puskás Arénában, mint a stadionon kívüli szurkolói zónákban, elsősorban a Hősök terén kialakított fesztiválon, továbbá a repülőtéri és városi transzferekben.

„Nem számítottunk ekkora sikerre, nagyon pozitív visszajelzések érkeztek mindenkitől, az UEFA és a két csapat részéről” – mondta Szabó Vilmos, aki szerint mindenki „jelesre vizsgázott”.

A projektvezető hozzátette: 2019-ben női Bajnokok Ligája-finálét, 2020-ban európai Szuperkupa-mérkőzést, 2021-ben négy Európa-bajnoki meccset, míg 2023-ban Európa-liga-döntőt rendeztek, így azokon már tapasztalatokat szerezhettek, amelyeket ezúttal is tudtak hasznosítani. Kiemelte: azokhoz képest azonban a férfi BL-döntő „teljesen más volumenű rendezvény”, a világ egyik legnagyobb érdeklődéssel kísért sporteseménye.

Szabó Vilmos a konkrét számokat illetően felidézte, csak az UEFA mintegy 300 közreműködőt delegált Budapestre, és az elmúlt bő egy évben nagyságrendileg ezres megbeszélést folytattak az európai szövetség kollégáival, akik nagyobb küldöttséggel tavaly kétszer, az idén egyszer tartottak személyes bejárást a fináléra készülve. A projektvezető hangsúlyozta a szállítás, a közlekedés, a transzferek fontosságát, elsősorban a repülőteret illetően. Mint mondta, Budapestre több mint 2600 landolási igény érkezett, közülük úgy tudtak erőn felül 800-at teljesíteni, hogy a magyar főváros egy átlagos napon 300 repülőgépet fogad. A teljes igény kielégítéséhez a környező országok repülőtereinek – Bécset, Pozsonyt, Zágrábot említette – bevonására is szükség volt. Hasonlóan erőn felül teljesített elmondása szerint a BKK is a fővároson belüli tömegközlekedés megszervezésével, amelyben szintén nem volt semmilyen fennakadás a nagyobb igénybevétel ellenére.

Szabó Vilmos elmondta: a stadionon kívül húszezer ember tekintette meg a BL-döntőt, már két órával a kezdés előtt megtelt a Hősök terén lévő szurkolói zóna tízezer fővel, plusz tízezer ember pedig az Andrássy útra megnyitott szakaszon követhette figyelemmel a történteket kivetítőkön.

A klubfutball csúcseseményének megrendezésével magasra került a léc, a korábbi évek után a férfi BL-döntővel került fel „a hab a tortára”, mondta Szabó Vilmos.

„Gondolkozunk azon, hogy a továbbiakat tekintve mit lehetne itt még megvalósítani, és azon leszünk, hogy minél több ilyen eseményt idehozzunk Magyarországra” – utalt a következő kihívásokra, célokra a sportvezető.

A PSG szombaton 1–1-es rendes játékidő és hosszabbítás után tizenegyesekkel győzte le az Arsenalt, így megvédte címét a Puskás Arénában rendezett döntőben.

 

Legfrissebb hírek

Szerdai BL-eredmények és tabella két forduló után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 23:05

A PSG összeroppantotta a Cityt Manchesterben, majd Haaland duplázott

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 23:01

Vastaps fogadta Giroud-t Londonban, Arteta behívta az Arsenal öltözőjébe

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 12:45

A Bayern kétgólos hátrányból fordított, de csak egy pontot szerzett Norvégiában

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:05

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Arsene Wenger nyomon követi korábbi segítője bátor köveskáli kísérletét

Minden más foci
2026.10.13. 08:04

Lionel Messi szerint az Arsenal tehetsége lehet a jövő egyik klasszisa

Angol labdarúgás
2026.10.12. 17:47

Vesztésre állt hazai pályán, de aztán zsebre vágta a három pontot az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.10.10. 15:35